XVIII/9. A selyemmasnis dobozok — Felderítés a feszült csöndben

– Elcserélt csomag? – hördült fel Herr Lindner, miközben próbált úgy elhátrálni, hogy ne taposson újra báró Kray lábára. – Uram, ön azt állítja, hogy ez nem egy ártalmatlan kalapdoboz, hanem egy… egy elidőzített szerkezet?
– Csupán azt állítom, Lindner úr, hogy a mechanika nem válogat a csomagolópapírok között – felelte Monsieur Vaneau derűs nyugalommal. – A selyemmasni kiválóan alkalmas a figyelem elterelésére, míg a valódi tartalom csendben teszi a dolgát.
– Ez abszurdum! – horkantott fel a báró, kényelmetlenül igazgatva a zakóját. – Laurent kalauz, azonnal követelem, hogy nyissa ki ezeket a skatulyákat! Nem vagyok hajlandó egy mozgó időzített bombán utazni!
– A Kalauzi Szabályzat Negyvenkilences Cikkelye értelmében az utasok magánpoggyászának felnyitása szigorúan tilos, kivéve rendkívüli veszélyhelyzetben – felelte Laurent, bár a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg, miközben a dobozokra pillantott.
– A veszélyhelyzet mértéke többnyire nézőpont kérdése – jegyezte meg a fiatal, fátyolos hölgy, és kesztyűs kezét feszülten a táskájára kulcsolta. – De biztosíthatom önöket, a dobozokban semmi olyan sincs, ami elpusztíthatná ezt a szerelvényt.
– Bűbájos kijelentés – fordult felé Vaneau egy halk kuncogással. – Különösen egy olyan hölgy szájából, aki az imént még a biztonsági rugók kioldásától tartott.
A sötét köpenyes utas visszalépett egyet a folyosó árnyékába, ám Vaneau tekintete nyomon követte a mozdulatot.
– Úgy tűnik, mindannyiunknak megvan a maga kis titka a csomagok finom szerkezetével kapcsolatban – tette hozzá a fődetektív, s ujjai megérintették mellényzsebét. – Szerencsére a vonatok és az időzítők közös tulajdonsága, hogy előbb-utóbb elérik a saját végpontjukat.