XVIII/10. A selyemmasnis dobozok — A zsebóra kattanása és a végső megálló

Monsieur Vaneau lassan előhúzta a mellényzsebéből régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattanással kinyitotta, átfutotta a mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.
– Bánom is én az állomást! – méltatlankodott Herr Lindner. – A dobozok ketyegnek!
– Valóban ketyegnek – bólintott Vaneau száraz mosollyal. – Ám Önök mind robbanószerkezettől tartottak, miközben a selyemmasnis skatulyák csupán nagy értékű, lopott óramechanikákat rejtenek. A szép masnik a figyelmet terelték el, a fátyolos hölgy a szállítmány épségéért aggódott, míg a valódi csempész a pánik leple alatt próbált átcsusszanni a határon. S ez az úriember nem más, mint…
Éles fékcsikorgás rázta meg a szerelvényt. Poharak csörrentek, s az Intercontinental Express lassan begördült Saint-Mireux fagyos peronjára.
Az ajtó kitárult, s a helyi nyomozók léptek a folyosóra. A vezetőjük rögvest a sarkon álló alakhoz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, csempészet és csalás ügyében!
Vaneau halk pattanással zárta be óráját.
– …a sötét köpenyes utas, ahogy mondani kívántam.
A gyanúsítottat elvezették, s a személyzet megkönnyebbülten sóhajtott. Az ajtók becsukódtak, a szerelvény nekilendült, s a kocsiba egy új utas lépett, karján egy szokatlanul nehéz hegedűtokkal.