XVII/4. A lakkozott doboz zára — A gyanakvó pillantások éjszakája

A folyosó sarkában álldogáló Herr Lindner bizakodó mosollyal lépett közelebb, kezét reményteljesen összedörzsölve.
– Á, szimpatikus elmélet! – jegyezte meg Lindner halkan. – Akkor ez azt jelenti, hogy a dobozban lévő értéktárgyak még mindig teljesen biztonságban vannak?
– Biztonságban? – horkant fel Kray báró, miközben gyanakvóan méregette a mahagóni felületet. – Egy szerkezet, ami a sín rázkódásától magától rákattan? Ez nem biztonság, ez nyilvánvaló szabotázs!
– Inkább mérnöki túlkapás – igazította ki szelíden Monsieur Vaneau. – A rugó feszessége valóban figyelemreméltó, de a szándék mögötte sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.
– És mi lenne az a szándék? – kérdezte a sötét köpenyes utas, miközben idegesen pillantott a folyosó sötétedő vége felé.
– Elterelni a figyelmünket – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Amíg önök a zárszerkezet ördögi mivoltán vitatkoznak, addig Laurent kalauz teáskannája tökéletesen kihűl.
Laurent kalauz riadtan nézett a kezében tartott gőzölgő edényre.
– Jaj, a bergamott tea! Uraim, ezt igazán nem engedhetem meg!
– Látja, báró úr? – fordult Kray felé Vaneau egy halvány mosollyal. – A legnagyobb tragédiák néha egészen köznapi formát öltenek. A kérdés már csak az, ki csúsztatta be a sárgaréz csapot a zárpályába.