XV/7. A zománcozott miniatúra — Halvány lakkréteg és az illékony nyomok

Chanteux állomásának fénylő, esőáztatta peronja lassan elmaradt a VIP szalon ablakai mögött, s az Intercontinental Express vastag kerekai ismét felvették egyenletes, altató ritmusukat. Monsieur Valmont egy monogramos selyemzsebkendővel finoman megtörölte a homlokát, majd igyekezett visszanyerni megszokott, fölényes tartását. Madame Fontane feszülten figyelte a kisasztal közepén heverő bársonydobozt, amelyben a zománcozott miniatúra pihent.
– Ön rendkívül éles látásról tesz bizonyságot, fődetektív úr – jegyezte meg Madame Fontane, miközben csipkekesztyűs kezeit az ölében pihentette. – Ám ha a sárgaréz csapon műszerolaj van, az csupán annyit jelent, hogy valaki gondoskodott a szerkezet karbantartásáról. Nem túlzás ebben szándékosságot látni?
Émile Vaneau nem válaszolt azonnal. A teáskészlet mellől felvette a kis ezüst csipeszt, s azzal emelte meg óvatosan a miniatúra szélét, hogy a lámpa sárgás fényébe tartsa. – A gondoskodás dicséretes erény, Madame. Ugyanakkor a karbantartás ritkán hagy maga után egyenletlen, még alig megszilárdult lakkréteget a zománc védőüvegén. Valaki az imént nem a zárral kísérletezett, hanem a portré mögött rejtőző finom metszetet próbálta lefedni.
Valmont hirtelen kiegyenesedett a fotelban, s hangjában halk ingerültség bujkált. – Ez puszta feltételezés! Egy idős műtárgyon a lakk idővel megrepedezik, vagy megvastagszik. Ön árnyékokkal csatázik a szalon félhomályában.
– A kor természetes nyomai, Monsieur Valmont, meglehetősen egyenletesen oszlanak el – felelte Vaneau halkan, s tekintetét az úriember feszült arcára emelte. – A friss lakk viszont a türelmetlenség jellegzetes mintázatát mutatja. Nem a miniatúrát akarták elvinni, hanem a rajta lévő információt próbálták megváltoztatni, mielőtt a szerelvény megérkezne a következő szakaszt lezáró ellenőrzésre.
Laurent kalauz halkan lépett a fülkébe, hogy megigazítsa az elmozdult asztali lámpát, miközben a vonat magabiztosan robogott tovább a ködbe burkolózó éjszakában, Saint-Mireux irányába. Émile Vaneau csöndesen helyezte vissza a tárgyat a bársonyra, tudván, hogy a felderítés utolsó mozaikkockái már a helyükre kerültek.