XV/6. A zománcozott miniatúra — A rejtett sárgaréz csap és a csöndes gyanú

A VIP szalon fojtott csendjében csak a kerekek ütemes zakatolása hallatszott, ahogy a szerelvény a ködbe borult völgy felett átívelő viadukton suhant át. Monsieur Valmont idegesen igazította meg a mandzsettáját, s tekintete megállapodott a kisasztalon heverő apró, ovális miniatúrán.
– Ha valóban létezik ilyen zárszerkezet, fődetektív úr – szólalt meg Madame Fontane, miközben csipkekesztyűs ujjai finoman megérintették a bársonydobozt –, akkor a tolvaj alighanem kudarcot vallott. A miniatúra még mindig itt van, épnek és sértetlennek tűnik.
– A siker meglehetősen relatív fogalom, kedves Madame – válaszolta Émile Vaneau csendesen, s miközben az asztalon álló ezüst teáskannához nyúlt, egyetlen apró moccanással sem árulta el a figyelmét. – Némely embernek elég egyetlen másodpercig átlátnia a reteszen, hogy megértse a mögötte rejtező elvet. A zár kinyitása már csupán türelem és a megfelelő pillanat kérdése.
Valmont halk horkantással próbálta elütni a dolgot, bár a homlokán fénylő finom izzadságcseppek kevéssé illettek a magabiztos fellépéséhez. – Ön úgy beszél erről az egyszerű tárgyról, mintha legalábbis egy államcsíny kulcsa lenne. Nem gondolja, hogy a saját hírnevének csapdájában őrlődik, és minden porszem mögött sötét összeesküvést sejt?
– Nem, Monsieur Valmont – fordult felé Vaneau, s tekintetében a megszokott hűvös, megfontolt nyugalom tükröződött. – Csupán abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a porszemek általában pontosan oda hullanak, ahová a tények kényszerítik őket. Amikor pedig a hátlap rejtett sárgaréz csapja mentén tiszta műszerolaj nyomát látom, a véletlenre való hivatkozást túlzott elbizakodottságnak tartanám.
Madame Fontane meglepetten pillantott Valmont-ra, aki egy pillanatra megtorpant. Laurent kalauz halkan lépett be a VIP szalonba, hogy összeszedje a kiürült csészéket, miközben a szerelvény lassan lassítani kezdett, s a kerekek csikorgása jelezte, hogy az Intercontinental Express közeledik Chanteux állomása felé.