XV/4. A zománcozott miniatúra — A rejtett rekesz és a hűvös selyemfény

A VIP kocsi polírozott mahagóni burkolatú szalonjában a lámpák meleg fénye megcsillant a zománcozott miniatúra aranykeretén. Laurent kalauz idegesen igazgatta az egyenruhájának gombjait, miközben Monsieur Valmont türelmetlen léptekkel rótta a szőnyeg szélét. Egyedül Monsieur Émile Vaneau őrizte meg mozdulatlan nyugalmát, ahogy a karosszékéből méregette a szőnyegre hullott kék selyemszálat.
– Nem gondolja, fődetektív úr, hogy feleslegesen pazaroljuk az időt a részletekre? – szólalt meg Valmont, felerősítve a sétapálcája kopogását. – A doboz hiányzik, a miniatúra itt fekszik, a tettes pedig nyilván már a szomszédos kocsiban lapul.
– Az egyértelműség, kedves Monsieur Valmont, a kapkodó elme utolsó menedéke – felelte Vaneau, s hangjában a legcsekélyebb él vagy gúny sem volt, csupán a tapasztalt ember higgadt tárgyilagossága. – A félrevezetés legszebb művészete éppen abban rejlik, hogy pontosan azt mutatja nekünk, amit látni szeretnénk. Ha a tolvaj a negyedik fülkéből hozta el a tárgyat, miért éppen itt ejtette el, s miért hagyott maga után egy oly látható nyomot, mint ez a finom selyemszál?
Madame Fontane halkan megköszörülte a torkát, és összehúzta magán a sálját. – Arra céloz, Monsieur Vaneau, hogy valaki szándékosan helyezte ide azt a kék szálat?
– Én csupán arra mutatok rá, Madame, hogy a selyem szövési mintája nem egyezik az Ön elegáns kiegészítőjével, s még kevésbé a kalauz úr egyenruhájával – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – A tények néha nem kiabálnak, csak halkan suttognak. A kérdés az, hogy kinek a füle képes meghallani a suttogást.
Az Intercontinental Express zökkenőmentesen haladt előre a sötétségbe burkolózó síneken. A szalon ablakán túl elmosódott ködfoltok tűntek fel, s a távolban lassan felsejlettek Saint-Mireux állomásának első, halovány fényei. Vaneau elővette finom nagyítóját, s egyetlen megfontolt mozdulattal közelebb hajolt a miniatúra keretéhez.