XV/3. A zománcozott miniatúra — A negyedes fülke és a finom bársonybélés

A VIP kocsi szalonjában uralkodó feszült csendet csak a kerekek egyenletes, ritmikus kattogása törte meg. Laurent kalauz várakozón nézett a fődetektívre, mintha arra számított volna, hogy a negyedik fülke hiányzó bársonydobozának említése azonnal pontot tesz a rejtély végére. Monsieur Émile Vaneau azonban csupán halk, megfontolt hümmentéssel vette tudomásul a hírt, s egyetlen milliméterrel sem lépett közelebb a szőnyegen heverő miniatúrához.
– A kapkodás, kedves Laurent, ritkán szül pontos eredményt – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Ha egy értékes tárgy a földön hever, s egy doboz egy időben tűnik el, a legkönnyebb feltételezés az, hogy egymáshoz tartoznak. A tények azonban hírhedten makacsok, ha az ember próbálja őket erőszakkal egymásba illeszteni.
Monsieur Valmont türelmetlenül megköszörülte a torkát, és sétapálcája ezüst gombját babrálta. – De hát könyörgöm, Monsieur Vaneau! Ott a sérült üveg, a kék selyemszál, s most a doboz hiánya! Nem nyilvánvaló, hogy a tolvaj megijedt, és menekülés közben elejtette a zsákmányt?
– A nyilvánvaló dolgok, uram – felelte Vaneau, miközben szemeit a miniatúra aranykeretéről Madame Fontane bársonykendőjének szegélyére emelte –, többnyire csak azért léteznek, hogy a figyelmetlen szemlélőt megnyugtassák. Egy tolvaj, aki ilyen sietős munkát végez, ritkán hagy maga után kék selyemszálat úgy, mintha névjegykártyát tűzött volna a keretre.
Madame Fontane finom kézmozdulattal igazította meg a gallérját, de tekintete szigorúan elkerülte a detektívét. Laurent kalauz már indult volna a szomszédos fülke felé, hogy értesítse a károsultat, ám Vaneau egyetlen intéssel tartóztatta maradásra. Az Intercontinental Express halkan suhant át a sötét, ködös tájon, miközben a következő állomás, Valcourt fényei még elmosódott árnyakként pihentek a távolban.