XV/2. A zománcozott miniatúra — Repedt védőüveg és a kék selyemszál

Madame Fontane megállt a tiszteletreméltó távolság határán, s megdermedve bámulta a sötétkék szőnyegen heverő kincset. Laurent kalauz azonnal előrelépett, ám mielőtt leplezetlen buzgósággal megérinthette volna a tárgyat, Monsieur Émile Vaneau egyetlen halk, megállító kézmozdulatot tett. A szerelvény ritmikus zakatolással száguldott tovább az esőáztatta éjszakában Saint-Mireux iránya felé.
Vaneau megfontolt mozdulatokkal állt fel mély karosszékéből, és a teáscsészét halkan a kisasztalra helyezte. Megállt a miniatúra felett, és anélkül, hogy lehajolt volna, alaposan szemügyre vette a repedt üveglapot. A lámpa aranyló fényében nem csupán a friss, mély karcolás látszott a portré arcvonásain, hanem egy apró, alig ésrevehető kék selyemszál is, amely a finom aranykeret egyik sarokpántjába akadt bele.
– Különös – jegyezte meg Monsieur Valmont, miközben sétapálcájára támaszkodva közelebb lépett. – Egy ilyen értékes darabot aligha hagy csak úgy el az ember. Hacsak nem sietve kellett megválnia tőle. Maga szerint ez rablás, Monsieur Vaneau?
– A kapkodásnak sok oka lehet, uram – felelte Vaneau száraz eleganciával, szemeit a selyemszálról Madame Fontane kissé remegő kezére emelve. – A rablás csupán a legkevésbé fantáziadús mind közül. A tények azonban szeretik megőrizni a saját titkaikat, amíg az ember túl korán nem akar dönteni róluk.
Madame Fontane hirtelen hátralépett, s bársonykendőjét szorosabbra fogta a vállán. Laurent kalauz ekkor halk hangon megjegyezte, hogy a szomszédos, négyes számú fülke utasa alig negyedórája egy bársonybélésű dobozka eltűnésére panaszkodott. A megállapítás nyomán hűvös, feszült hallgatás telepedett a szalonra, miközben az Intercontinental Express elszántan robogott tovább a sötétségben.