XLVIII/5. A rézporos szerkezet — Igazság Elberen peronján

Monsieur Vaneau egyetlen határozott, mégis elegáns mozdulattal felpattintotta az öntöttvas szerkezet alsó rekeszét. A riadt nyomozók ösztönösen visszaléptek a fülke küszöbén túlra, ám robbanás helyett csupán halk kattanás hallatszott. A rejtett rekeszből apró, finom kimunkálású sárgaréz alkatrészek és egy gondosan összehajtogatott, lepecsételt iratgyűjtemény hullott a szőnyegre.
– Amint látják, uraim, a szerkezet már teljesen veszélytelen – szólalt meg Vaneau száraz nyugalommal, miközben zsebkendőjével óvatosan felemelte az iratokat. – A félelmetes szisszenés csupán egy sűrített levegős védelmi mechanizmus volt. Nem a vonat felrobbantására szolgált, hanem arra, hogy az illetéktelen behatolót elfedje ezzel a makacs, sárgaréz porral.
– De hát... a sürgöny bombáról szólt! – hüledezett a vezető nyomozó, miközben tekintete a szürke köpenyes utasra tévedett.
A férfi kétségbeesetten próbálta dörzsölni az ingujját, de a finom rézpor csak még jobban belevivődött a szövetbe. Vaneau ekkor elővette régi, ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, majd egy pillanatnyi hallgatás után megszólalt:
– Pontosan tíz perc múlva Solvange állomására érkezünk. Ám Önnek, uram, már Elberen peronján véget ér az utazása. A szándékos félrevezetés és a fülke kirablásának kísérlete elég indok a rendőrségnek.
A nyomozó előlépett, és megragadta a sápadt utas karját.
– Letartóztatom a törvény nevében!
A tettet elvezették, s miközben az Intercontinental Express lassan kimördült az elbereni állomásról, Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel. A folyosó végén azonban egy új utas tűnt fel, aki túlságosan is idegesen szorongatott egy bőrszíjjall átkötött, nehéz málhatáskát. Vaneau elmosolyodott, s visszatette zsebóráját a mellényzsebébe.