XLVIII/10. A sárgaréz por titka — Az utolsó kattanás

Monsieur Vaneau elővette finom ezüst zsebóráját, és halk pattanással kinyitotta a fedelét. Hűvös nyugalommal pillantott a számlapra, mielőtt visszatette volna a mellényzsebébe.
– Pontosan négy perc múlva Lainville állomására érkezünk – mondta szinte derűsen.
– De uram, a doboz! Kattog! – suttogta Laurent kalauz sápadtan, felkészülve a legrosszabbra.
– Nem robban, kedves Laurent, csupán túl van húzva a szerkezete – igazította helyre Vaneau. – A szürke köpenyes úr nem merénylő, hanem egy kissé figyelmetlen műkincstolvaj. A hajtókáján tapadó finom sárgaréz por és az ujjain lévő olajfoltok félreérthetetlenek. Solvange-ban egy sárgaréz automatát tulajdonított el, ám a doboz zárja a gyors mozgásra automatikusan reteszel.
– Ez... ez abszurd állítás! – csattant fel a szürke köpenyes utas, de a léptei már megremegtek.
– A tények ritkán törődnek azzal, mit találunk abszurdnak – jegyezte meg a detektív.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. A kerekek éles sikolollyal marakodtak a sínekbe, a kocsifolyosó lámpái megremegettek, és az Intercontinental Express lassan begördült a kivilágított peron mellé.
Az ajtók csikordulva kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a fülke előterébe. A vezetőjük határozott léptekkel a szürke köpenyes utas elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a solvange-i automata eltulajdonításának ügyében – dörögte a tiszt.
Vaneau halvány mosollyal tisztította meg a ruhája ujját. A bilincs kattanása után a gyanúsítottat elvezették. Mire a szerelvény újra kigördült az éjszakába, a folyosón egy új, kalapos utas tűnt fel, aki egy feltűnően könnyű, mégis vastag lánccal lezárt kistáskát szorongatott. Vaneau elégedetten hunyorított: a következő útszakasz sem ígérkezett unalmasnak.