XLVII/3. A lyoni selyem titka — Megtorpanás a küszöbön

A szürke köpenyes férfi már éppen behúzta volna a négyes fülke nehéz, mahagóni ajtaját, amikor Vaneau sétapálcájának ezüst gombja finoman, de határozottan szembeszállt a záródó fával. Az ajtó megakadt, a fülkéből pedig finom műszerolaj és fahéj keverékének sajátos illata csapott ki a folyosóra.
– A magánszféra megsértése nem szerepel a menetrendben! – méltatlankodott a férfi, miközben a rézkilincset rángatta, de Vaneau türelmes mosollyal lépett közelebb.
– A menetrendben a ketyegő kispárnák sem szerepelnek, kedves uram – felelte Vaneau, s tekintete a férfi remegő ujjaira szegeződött. – Bár el kell ismernem, a lyoni selyem valóban kifogástalan választás. Kár, hogy a finommechanikai kenőanyagok ennyire érzékenyek a szövetszálak tapadására.
Laurent kalauz a háttérből, a falemeznek lapulva próbálta felidézni a vasúti szabályzat robbanóanyagokra vonatkozó passzusait, de végül csak ennyit sikerült kinyögnie:
– Úriember nem hoz fel pokolgépet a VIP kocsiba! Ugye nem pokolgép, uram?
– Dehogy pokolgép! – kiáltott fel a szürke köpenyes, és ijedtében véletlenül meglazította a selyemkendő felső csomóját. A lágy anyag lecsúszott, s alóla egy rejtélyes, polírozott sárgaréz fogaskerekekkel teli, apró fémszerkezet bukkant elő. – Ez csupán egy egyedi gyártású automata!
– Egy automata, amely elképesztő precizitással utánozza a riadt szívverést – jegyezte meg Vaneau szárazon, majd egyetlen apró mozdulattal beljebb lépett a fülkébe. – És amelynek a hátoldalán, ha jól látom, egy meglehetősen friss bélyegző áll.