XLVII/2. A mechanikus pehely — Feszültség a négyes fülkénél

A szürke köpenyes férfi idegesen a négyes fülke ajtajához hátrált, miközben két kézzel szorosan magához ölelte a selymes batyut.
– Ez felháborító! – sziszegte a férfi, miközben megránduló ujjai a sárgaréz kilincs után kotorásztak. – Egy úriember alvási szokásait megkérdőjelezni több mint pimaszság!
– A pimaszság ritkán szokott harminchat másodpercenként finom, fémes ketyegést kibocsátani, uram – jegyezte meg Émile Vaneau elgondolkodva, majd finoman a fülke ajtaja felé intett. – Bár be kell vallanom, a modern lakberendezés terén a rugós szerkezetű kispárnák még számomra is újdonságnak számítanak.
– Ketyegést? – sápadt el Laurent kalauz, s reflexszerűen két lépést hátrált a szőnyegen, kezeit óvatosan felemelve. – Csak nem… egy időzített szerkezet? Utas úr, az én kötelességem a VIP kocsiban a maximális biztonság garantálása, nem pedig az akusztikai kísérletek elviselése!
– Nyugodalom, Laurent – szólt Vaneau csöndesen, miközben hűvös tekintete a selyemre font zsinór csomóira tapadt. – Egy időzített bombát ritkán csomagolnak tiszta lyoni selyembe. A pokolgépek készítői köztudottan híján vannak a kifinomult esztétikai érzéknek.
A szürke köpenyes utas felhorkant, de a keze észrevehetően megremegte, ahogy a fülkeajtó végre kattanva kitárult.
– Ha még egy lépést tesznek, felszólítom a legközelebbi állomás parancsnokát! – jelentette ki szaggatottan, s félig már beisurrant a sötét helyiségbe.
– Elberenben erre minden lehetősége meglesz – válaszolta Vaneau szinte szórakozottan. – Bár gyanítom, a helyi hatóságokat jobban érdekli majd, hogy a pihe-puha álmok miért igényelnek precíziós gátszerkezetet.