XLVI/7. Az öntöttvas esernyő — Nyomda a szőnyegen

– A… a terveket! – nyögte ki végül a szürke köpenyes utas, miközben gyanakvóan méregette a csendesen sziszegő öntöttvas ernyőt. – A nemzetközi expressz új nyomvonalának titkos áttételi vázlatait! Ha rossz kézbe kerülnek…
– Akkor legfeljebb a vonatok három perccel korábban érkeznek meg – vágott közbe Vaneau hűvös eleganciával. Finom, kesztyűs kézzel meglazította a váz alsó peremét, s egy kis fémlap mögül nem titkos rajzokat, hanem gondosan egymásra rétegezett, finommechanikai nyomólemezeket és miniatűr acélstancákat emelt ki.
Laurent kalauz óvatosan közelebb lépett, bár még mindig készen állt arra, hogy felugorjon a legközelebbi poggyásztartóra.
– Azok… hamisító szerszámok, Monsieur? – kérdezte fojtott hangon.
– Precíziós műszerek – igazította ki Vaneau. – Amelyekkel a VIP hálókocsik jegyeinek biztonsági dombornyomását készítik. Az öntöttvas esernyő csupán egy mozgó nyomda, amely menet közben, a vonat rázkódását kihasználva formázza a lemezeket.
A sötétkék kabátos utas értetlenül vakarta meg a fejét a fülkeajtóban.
– De miért kattogott úgy, mintha mindjárt a levegőbe repítene minket?
– Mert a tulajdonosa elfelejtette megolajozni a második áttételt – pillantott rá a detektív dry humoral. – És mert a félelem kiváló hangerősítő.
A szürke köpenyes utas letörölte homlokáról a hideg izzadságot, s megpróbált felállni, de a térde megroggyant.
– Uram, ön félreérti… Én csak egy egyszerű órásmester vagyok…
– Aki az Intercontinental Express hivatalos nyomdai bélyegzőivel utazik a hatos fülkében – tette hozzá Vaneau halk, kimért hangon.