XLVI/6. Az öntöttvas esernyő — Pattanó rugók és csendesedő áttételek

– Vigyázat, uram! Ha ahhoz a karhoz nyúl, elszabadul a pokol! – sziszegte a szürke köpenyes utas, és kétségbeesetten a fejére húzta a kalapját.
– A pokolról alkotott elképzeléseink láthatóan eltérnek – felelte Monsieur Vaneau elmeletlen nyugalommal. Lassan letérdepelt az óraműves szörnyeteg mellé, s finom, kesztyűs ujjával megérintett egy kiálló rézpöcköt. – Ez a biztonsági retesz csupán egy félreállított kioldókar.
Laurent kalauz feszülten hátrált a folyosó felé, miközben a sípját szorongatta.
– De hát Monsieur, mi lesz, ha tényleg felrobban ez a… kávédaráló? – kérdezte remegő hangon.
– Akkor, kedves Laurent, rendkívül finomra őrölt fémport fogunk belélegezni – jegyezte meg a detektív szárazon. – Bár felettébb ritka, hogy egy kávéőrlő belsejében kettős áttételű zárszerkezet lapuljon.
– Zárszerkezet? – horkantott fel a sötétkék kabátos utas az ajtóból. – Vagyis befejezte a félrevezetést, uram?
– Legfeljebb a saját idegrendszerét kímélte volna – felelte Vaneau.
Egyetlen határozott mozdulattal elfordította a rézkart. A félelmetes kattogás egy csapásra megszelídült, s a fogaskerekek fenyegető berregése halk, ütemes sziszegéssé halkult. A szürke köpenyes utas elfehéredve roskadt vissza a pamlagra.
– Maga… maga hatástalanította?
– Csupán megtaláltam a helyes ritmust – válaszolta M. É. V. felegyenesedve. – S most, hogy a szerkezet nem nyeléssel fenyeget, talán elárulja: mit rejt az öntöttvas váz alsó rekesze?