XLVI/5. Az öntöttvas esernyő — A rejtett áttétel

A szürke köpenyes utas idegesen fészkelődött a pamlagon, és megszeppenten nézett a fémlemez alá.
– Semmit sem működtetek! – védekezett halk, sziszegő hangon. – Ez egy… egy hordozható kávéőrlő prototípusa! Igen, egy nagy teljesítményű, gőz- és óraműves kávéőrlő!
– Kávéőrlő? – horkantott fel a sötétkék kabátos utas az ajtóból. – Uram, egy kávéőrlőhöz nem kell hatpályás fogaskerék-áttétel és negyven kilós öntöttvas váz! Maga a fél kocsit darabokra akarja szedni!
– A jó kávé megköveteli a precizitást – vetette közbe Vaneau csendesen, s miközben felegyenesedett, finoman leporolta a térdét. – Bár elismerem, ritkán látni olyan darálót, amely a menetiránnyal ellentétes tengelyirányú rezgést generál.
Laurent kalauz hátrált egy lépést, s zsebéből feszülten halászta elő a sípját.
– Akár kávé, akár gépezet, a vasúttársaság szabályzatának tizennegyedik cikkelye tiltja a nehézgépek fülkén belüli üzemeltetését! – jelentette ki szigorúan. – Felszólítom, hogy azonnal kapcsolja ki a szerkezetet!
– Nem tudom kikapcsolni! – kiáltott fel a szürke köpenyes utas elkeseredetten. – Ha leállítom a kart, a belső rugó visszacsap, és az egész szétugrik!
Vaneau halvány, száraz mosolyra húzta a száját.
– Nos, úgy tűnik, választhatunk a friss fekete és egy meglehetősen zajos fémzápor között. Javaslom, nézzük meg közelebbről azt a rugót.