XLVI/2. Az öntöttvas esernyő — A hatos fülke zaja

A folyosó csendjét hirtelen éles, fémes kattanás törte meg. Laurent kalauz azonnal felriadt a gondolataiból, és kérdőn tekintett Monsieur Vaneau-ra, aki elgondolkodva kortyolt egyet a teájából.
– Nem a négyes fülkéből jön, Monsieur – suttogta Laurent, s óvatosan a hatos fülke ajtaja felé lépett. – Ez a hang jóval közelebbi. És jóval ritmikusabb, mint egy hagyományos zsebóra billentése.
– Úgy tűnik, a mai este a finommechanika kedvelőinek kedvez – válaszolta Vaneau higgadtan, majd kényelmesen felállott a plüssfotelből. – A vasúti utazás szépsége éppen abban rejlik, hogy sosem tudhatjuk, a szomszédos fülke ajtaja mögött egy ritka óraszerkezet vagy egy elszánt szabotőr rejtőzik-e.
A sötétkék kabátos utas éppen ekkor nyitotta ki a fülkéje ajtaját, és gyanakodva nézett végig a folyosón tartózkodókon.
– Valami baj van a vonattal, kalauz úr? – kérdezte feszülten, szorosan magához húzva a kabátja hajtókáját. – Elég furcsa kattogást hallani odabentről is.
– Semmi ok az aggodalomra, uram – nyugtatta meg Vaneau a rá jellemző elegáns derűvel. – Csupán a technika és az emberi kíváncsiság halk párbeszédét halljuk. Bár bevallom, a hatos fülke lakója meglehetősen szűkszavú partnernek tűnik.
Laurent óvatosan kopogtatott a hatos fülke ajtaján. Odabentről a mechanikus kattogás azonnal alábbhagyott, és egy tompa, nehéz fémtárgy koppant meg az ülések alatti padlón.