XLV/1. A lepecsételt tekercs — Sietős léptek az éjszakában

A kerekek egyenletes kattogása lassan visszatérítette az étkezőkocsi megszokott nyugalmát. Monsieur Vaneau kényelmesen hátradőlt a plüssülésben, miközben tekintete a sarokban helyet foglaló, szokatlanul sietős úriemberre tévedt. Az illető mereven maga elé bámult, s a kabátja hajtókája alatt egy vastag, nehéz, vörös viasszal lepecsételt papírtekercset szorongatott.
– Laurent – intett szelíden Vaneau a még mindig megkönnyebbülten sóhajtozó kalauznak. – Úgy tűnik, az utazásunk nem válik egyhamar unalmassá. Hozna esetleg egy friss kávét?
– Azonnal, Monsieur Vaneau – felelte Laurent, majd halkabban hozzáttette: – Remélem, ez az úr nem tartogat újabb kattogó szerkezeteket.
– Csak papírt – felelte a detektív száraz derűvel. – Bár a papírvágás néha jóval kellemetlenebb tud lenni a mechanikánál.
Ebben a pillanatban a sarokban ülő férfi hirtelen felriadt, amint egy magas, sötét köpenyes utas lépett be az étkezőkocsiba. A jövevény lassan végigmérte a helyiséget, majd tekintete a tekercset szorongató úron állapodott meg.
– Ön… ön követ engem! – pattant fel a zaklatott utas, miközben a tekercset mélyebbre rejtette a kabátja alá. – Megmondtam, hogy semmi keresnivalója itt!
– Csupán a fülkémet keresem, uram – válaszolta a köpenyes hűvös nyugalommal. – Bár az ön gyanakvása kifejezetten figyelemreméltó.
Monsieur Vaneau elmosolyodott, s halkan megkocogtatta az asztalt. Az új rejtély első akkordjai máris megszólaltak a robogó szerelvényen.