XLIV/4. A rézpántos kistáska — Megérkezés Valdore-ba

– A félreértés érthető volt – folytatta Monsieur Vaneau, miközben tekintetével kényelmesen végigpásztázta az étkezőkocsi dermedt közönségét. – Mindannyian robbanószerkezettől tartottak. Ám a rézpántos táska szelepe nem időzítőhöz, hanem egy állandó nyomást tartó mikropumpához kapcsolódik. Ön nem felrobbantani akarta a hatos fülkét, hanem a dobozban lévő ritka, elpárolgó illóolaj-esszenciát próbálta észrevétlenül átcsempészni a határon.
– Ez… ez képtelenség! – dadogta a zaklatott utas, de a hangja megbicsaklott. Laurent kalauz óvatosan közelebb lépett hozzá.
– A tények, kedves uram, ritkán képtelenek, ellenben rendkívül makacsok – jegyezte meg Vaneau száraz derűvel. – Az ön apró hibája az volt, hogy a szelepet a levegőpáratartalomhoz igazította, ami az étkezőkocsiban a gőz miatt jóval magasabb. Ezért kezdett el a szerkezet oly buzgón kattogni. Így hát ön, kedves…
A mondat végére nem juthatott. A mozdony fékpofái sikoltva szorultak a sínekre, a vonat akkorát rándult, hogy a szomszédos asztalon megcsörrentek a kávéscsészék. A szerelvény lassan begördült a fénylő lámpákkal teli Valdore állomásra.
Az étkezőkocsi ajtaja tehetetlenül kitárult, s két megszeppent, feszült helyi nyomozó lépett be. A vezetőjük idegesen körbenézett, majd határozottan a szürke köpenyes, zaklatott utas elé állott.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott esszenciák csempészete és közveszélyokozás gyanújával!
– …valóban elszámolta a perceit – fejezte be Vaneau a félbeszakadt gondolatát, s megelégedetten bólintott a rendőrök felé.
A gyanúsítottat lehajtott fejjel vezették el. Az étkezőkocsiban megkönnyebbült sóhaj futott végig, miközben a peronról új utazók szálltak fel. Egy elegáns, de szokatlanul sietős úr ült le a sarokasztalhoz, aki egyetlen apró táska helyett csupán egy különös, lepecsételt tekercset szorított a kabátja alá. Monsieur Vaneau csendben figyelte, ahogy a vonat egyenletesen kigördül a sötétedő éjszakába.