XLI/7. A kristályflakon titka — A maró igazság

Monsieur Vaneau lassan benyúlt a mellényzsebébe, majd előhúzta a megszokott, finoman gravírozott ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással felnyitotta a fedelét, pillantást vetett a mutatókra, és visszacsúsztatta a helyére.
– Pontosan öt perc múlva Auberoche állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodt, megkérdőjelezhetetlen hangon. – És ott az Ön kénsavval kapcsolatos magyarázata aligha talál majd értő fülekre.
Laurent kalauz kíváncsian előrehajolt, miközben a szürke köpenyes utas riadtan hátralépett a füstölgő padlószőnyegről.
– A tisztelt utas azt próbálta elhitetni velünk, hogy a kristályflakon tartalma a tüdejének jótékony orvosság – folytatta Vaneau hűvös mosollyal. – A valóságban azonban a lelakatolt fémkazetta zárját igyekezett kémiai úton szétmaratni, mivel a megfelelő kulcs hiányában nem tudott máshogy hozzáférni a dobozban rejtőző értékekhez. A sercegés nem a levegő páratartalmától volt, hanem a rézretesz végső feloldódását jelezte.
A szürke köpenyes férfi megszólalni sem tudott a döbbenettől, ám mielőtt tiltakozhatott volna, a szerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosó fémkorlátai megszólaltak.
A vonat csikorgó kerekekkel begördült Auberoche csillogó lámpafényben úszó peronja mellé. Az ajtók kinyíltak, és két egyenruhás helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük határozott léptekkel a szürke köpenyes utas elé állt:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott vegyi anyagok szállítása és lopott műtárgy eltulajdonítása miatt!
– …és amint látja – fejezte be szárazon Vaneau –, a hatóságok sem részesítik előnyben az ilyen jellegű gyógykezeléseket.
A letartóztatott férfit elvezették. A fülke előtt feloszlott a tömeg, az Intercontinental Express pedig lassan újra mozgásba lendült a következő állomás felé. Laurent kalauz elégedetten sóhajtott fel, miközben az új felszállók között egy fekete kalapos úr lépett a folyosóra, aki gyanúsan óvatosan egy feltűnően könnyű, lakkozott fadobozt szorongatott a karja alatt.