XLI/1. A kristályflakon titka — Csendes sziszegés az éjszakában

– Rendkívül tanulságos este volt – jegyezte meg Laurent kalauz, miközben megtörölte homlokát, ahogy Auberoche fényei lassan elmaradtak a robogó szerelvény mögött. – Önnek sosem emelkedik meg a pulzusa az ilyen helyzetekben, Monsieur Vaneau?
– A pulzusom pontosan követi a menetrendet, kedves Laurent – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – Csupán a gyanúsítottak ritmusa szokott felborulni. Különösen, mikor a sárgaréz kulcsaik elárulják őket.
A folyosón ekkor felbukkant az Auberoche-ban felszállt zaklatott utas. Ahogy elhaladt mellettük, kabátja mély zsebéből halk koccanással csúszott ki egy nehéz, csiszolt kristályflakon. Sűrű, bíborszínű folyadék hullámzott benne, a dugóját pedig finom drótháló rögzítette. Az utas riadtan kapott a palack után, majd egyetlen szó nélkül bemenekült a fülkéjébe, és magára rántotta az ajtót.
– Rendkívül különös kölni – dörmögte Laurent a fejét csóválva.
– Vagy egy felettébb veszélyes tévedés – felelte Vaneau szelíden, miközben a szőnyegre pillantott. – A kölni ugyanis ritkán marja meg a sárgaréz küszöblécet.
A szerelvény ütemesen zakatolt tovább Saint-Mireux felé.