XL/4. A lelakatolt doboz — Sárgaréz rezgések

A hatos fülke ajtaja alig érezhetően nyílt ki, s a szürke köpenyes utas feszült arccal pillantott ki a félhomályos folyosóra. Tekintete idegesen siklott végig Laurent kalauzon, majd megállapodott Monsieur Vaneau megnyugtatóan higgadt ábrázatán.
– Bocsássanak meg, uraim – szólalt meg a jövevény halkan, szaggatott lélegzetvétellel. – Ugye nem az én szerény csomagom kelteget gyanút? Csupán nehéz kéziszerszámok lapulnak a ládában, semmi más. Egy mesterember szereti biztonságban tudni a munkaeszközeit.
– A szerszámok ritkán szoktak sárgaréz csengéssel felelni a sínpálya döccenőire, monsieur – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben finom mozdulattal igazított egyet a selyemnyakkendőjén. – Ráadásul a kalapácsok kevéssé érzékenyek a ritmikus rezonanciára.
Laurent kalauz feszülten nyelt egyet, miközben szorosan magához húzta a kulcscsomóját.
– Én... én határozottan fémes koccanást hallottam, uram – suttogta a kalauz, óvatosan Vaneau mögé lépve. – Mintha finom óraszerkezet vagy precíziós alkatrészek mozdultak volna el a lakat mögött.
A szürke köpenyes utas elfehéredett, s óvatosan visszalépett a fülke küszöbe mögé.
– A doboz zárva van, és zárva is marad! Nincs joguk átkutatni a magánpoggyászomat!
– Jogunk? Semmi esetre sincs – válaszolta Vaneau halvány, száraz mosollyal. – Csupán fülünk van a hallózáshoz, s a fizika törvényei felettébb ritkán tévednek. A kérdés már csak az, miért szorongatja ennyire görcsösen a kulcsot a kabátzsebében.