XIX/7. A nehéz hegedűtok — Sárgaréz és finom szerkezet

– Csupán sárgaréz – állapította meg Laurent kalauz megtörten, miközben zsebkendőjével a homlokát törölgette. – Nem ékszer, nem tiltott szerv… csak tömör, nehéz fém?
– A sárgaréz ritkán veszélyes a társadalomra, Laurent, hacsak nem ejtik rendkívül ügyetlenül valakinek a lábujjára – válaszolta Monsieur Vaneau higgadt eleganciával, miközben mutatóujjával végigpásztázta a lemezek csiszolt élét. – Ugyanakkor rendkívül alkalmas arra, hogy kiegyensúlyozzon egy hiányt. Vagy elfedjen valami lényegesebbet.
– Én… én valóban csak a levelet kaptam! – suttogta a fiatal nő, s rémült tekintete a folyosó árnyai közé tévedt. – Azt mondták, a tokot szigorúan tilos felnyitni a megérkezés előtt!
– Egy zár, amelyet kifejezetten megtiltanak kinyitni, mindig sokkal csábítóbb egy nyitott ajtónál – jegyezte meg Vaneau szelíd, száraz mosollyal.
A sötét köpenyes utas egy lépést tett előre, s sűrű szövésű köpönyege halkan hosszan végigsúrolta a szőnyeget.
– Ez teljesen felháborító! – sziszegte elfojtott indulattal. – Maguk megalázzák ezt a hölgyet egy puszta feltételezés miatt!
– A feltételezés, uram, a nyomozás kezdete – fordult felé Vaneau kimérten. – A rézlemezek vastagsága pedig tizedmilliméterre azonos a vasúti csomagmércék ellensúlyával. Herr Lindner, Ön mit gondol?
– Én… én semmit! – dadogta Herr Lindner szorongva. – Én csak aludni szerettem volna!
– Az alvás túlértékelt időtöltés egy ilyen izgalmas felvonás közben – mondta M. É. V. derűsen, s ujjaival megkocogtatta a tok alsó rekeszét.