XIX/6. A nehéz hegedűtok — Rejtett lemezek a bársony alatt

A sötét köpenyes utas feszülten összefonta a karját, miközben tekintete felváltva pásztázta Vaneau-t és a kalauzt.
– A muzsika szent dolog, uram – jegyezte meg a köpenyes utas elfojtott hangon. – Nincs joguk egy törékeny hölgy személyes tárgyaiban vájkálni.
– Maga a művészet valóban szent, szomszéd úr – felelte Monsieur Vaneau derűs nyugalommal –, de a kohászat határozottan a világi tudományok közé tartozik. Laurent, legyen szíves, tartsa meg a tok alsó peremét, mielőtt a gravitáció győz a parketta felett.
– Te jó ég! – nyögött fel Herr Lindner, amikor a kalauz óvatosan megemelte a tokot. – Ez nyomhat legalább tíz kilót! Egy hegedű!
– Egy különösen tömör darab – pontosított M. É. V., majd finom mozdulattal félrehajtotta a sötétkék bársonybélés sarkát. A szövet alatt tompa sárgaréz csillogott, vastag rézlemezek precízen illesztett sora. – Látja, kedves kisasszony, a nagyapja alighanem nemcsak hegedült, de páncélos lovagként is jeleskedett a szabadidejében.
A fiatal nő elsápadt, és idegesen szorongatta a zsebkendőjét.
– Én… én nem tudtam! Azt mondták, csak vigyem el az árut!
– A rejtélyek természetéhez hozzátartozik, hogy a csomagküldők ritkán mellékelnek részletes használati utasítást – jegyezte meg Vaneau szelíden. – Különösen, ha a doboz súlya alapján nem is kottát, hanem préselt rézlemezeket rejtenek a bélés alá.
– Rézlemezeket?! – kiáltott fel Herr Lindner riadtan.
– Nyugalom, Herr Lindner. A pánik nem teszi könnyebbé a fémeket – csillapította M. É. V., miközben végigsimított a rejtett szerkezet peremén.