XIX/3. A nehéz hegedűtok — Árnyak a fülke előtt

A sötét köpenyes alak megállt a négyes fülke előtt, majd megfontolt mozdulattal megkocogtatta a megmunkált üvegajtót. Laurent kalauz felvonta a szemöldökét, és óvatosan előrelépett a hálókocsi keskeny folyosóján.
– Úgy tűnik, a művésznőnek máris akad egy éjszakai hódolója – suttogta Herr Lindner, miközben gyanakvóan méregette a jövevény széles vállait. – Vagy talán a nehéz hangszer híre gyorsabban terjed, mint az Intercontinental Express?
– A tehetség vonzza a figyelmet, kedves Lindner – válaszolta Monsieur Vaneau hallgatag nyugalommal, kényelmes helyzetéből figyelve az eseményeket. – Bár elismerem, ritka az olyan koncert, amelyre éjfél után, egy száguldó vonaton váltanak belépőt.
A fülkeajtó halk kattanással elhúzódott. A fiatal nő jelent meg a résben; tekintetéből riadtság tükröződött, de a kezét továbbra is görcsösen a szokatlanul súlyos hegedűtok pántján tartotta. A sötét köpenyes utas alig hallhatóan megszólalt:
– A hangszer épségben van, kisasszony?
– Épségben – felelte a hölgy halkan, bár a hangja érezhetően megremegett. – De a megbeszélt átadás nem az éjszaka közepén lett volna.
– A menetrend néha felülírja a várakozásokat – vetette oda az idegen, majd egyetlen hűvös pillantást vetett a folyosó végén álló társaságra.
– Valóban – szólt közbe Monsieur Vaneau halkan, miközben könnyed léptekkel közelebb lépett. – A vasút rendkívül precíz szerkezet. Ám az igazán nehéz táskák ritkán tartalmaznak pusztán halkan zengő hurokat. Esetleg segíthetek eloszlatni a súlyos kétségeket?