XIV/1. A vésett ezüst iránytű — Éjszakai zakatolás és a feszült hallgatás

Az Intercontinental Express kerekei monoton, megnyugtató ritmusban zakatoltak, miközben a szerelvény sötét fenyveseken vágott át Bellerive irányába. A VIP hálókocsi kőrisfaborítású szalonjában a csillárok lágy, borostyánsárga fényt vetettek a csiszolt asztalokra. Laurent kalauz halk, gépies mozdulatokkal törölgette a pultot, szeme sarkából néha a szalon egyetlen aktív utasát figyelve.
Monsieur Émile Vaneau a megszokott sarokfoteljében ült, és nagy odaadással tanulmányozott egy francia vasúti menetrendet, bár a sorokat rég kívülről tudta. Az ősz hajú detektív finom érzékeivel pontosan érzékelte a légkörben vibráló feszültséget. A Lainville-ben felszállt fiatal úr a szemközti kanapén ült, és kezeit görcsösen a sötétbarna bőrtáskáján tartotta. Ujjai ritmikusan kopogtak a vastag bőrbőrönd szélén, mintha minden egyes kattanással a saját idegességét próbálná csillapítani.
– A gőzmozdonyok egyik legnagyobb erénye, Laurent – jegyezte meg Vaneau halkan, anélkül, hogy felnézett volna a lapból –, hogy a zakatolásuk elnyomja a felesleges zajokat. Sajnos a felesleges aggodalmakat nem tudják kiszűrni.
– Úgy véli, fődetektív úr, hogy az új úriember nem az utazás kényelméért választotta az éjszakai járatot? – kérdezte a kalauz halkan, miközben gőzölgő teát helyezett Vaneau asztalára.
– Az ember ritkán szorítja úgy a poggyászát a mellkasához, mintha az a saját tüdeje lenne, hacsak nem tart attól, hogy valaki elrabolja tőle a levegőt – válaszolta száraz eleganciával a detektív, majd vett egy apró kortyot a csészéből.
A fiatalember ekkor hirtelen felállt. A mozdulata olyannyira szögletes és feszült volt, hogy a mellette lévő kisasztalon lévő vizespohár megszólalt a tálcán. Mély lélegzetet vett, majd reszkető kézzel benyúlt a bőrtáska rekeszébe. Egy pillanatra megmerevedett, sötétkék szemei kitágultak a döbbenettől.
Óvatosan kihúzta a kezét a táskából, ám abban csupán egy üres, selyemmel bélelt kemény papírtok lapult. A szalon csendjében élesen hallatszott a fojtott felkiáltás, ami kicsúszott a torkán.
– Eltűnt… – suttogta rekedten, miközben sápadtan nézett a fődetektívre és Laurent-ra. – A vésett ezüst iránytű… A zár sértetlen, mégis eltűnt!