XIII/6. A sárgaréz csatos füzet — A tükröződő illesztés és a hűvös sárgaréz

Az Intercontinental Express ritmikus kattogással hagyta maga mögött Montclar sejtelmesen kivilágított peronját, s a hálókocsi szalonjának meleg fénye visszatért az ablaküvegek hűvös felületére. Monsieur Vaneau csendesen tekintett az előtte álló ezüstveretes fa dobozkára, melynek sárgaréz zsanérjai apró, alig látható karcolásokat hordoztak. Az elegáns hölgy, bár próbálta megőrizni arisztokratikus tartását, ujjait óvatosan összefonta a táskája pántján.
– Egy rejtett zárszerkezet finom igazítása ritkán történik puszta véletlenből, madame – jegyezte meg Vaneau szinte elmélkedve, miközben tekintetével a doboz illesztéseit követte. – Különösen akkor, ha a mechanika felépítése hajszálpontosan megegyezik a hatos fülke falában található rekesz nyitórendszerével.
– Ön rendkívül élénk fantáziával bír, fődetektív – felelte a hölgy, de a hangjában halvány bizonytalanság rezdült. – Egy régi családi doboz aligha lehet alapja efféle feltételezéseknek.
– A tények nem rendelkeznek fantáziával, ám meglepően jó az emlékezetük – válaszolta a nyugalmazott fődetektív száraz, kimért eleganciával. – A precíziós megmunkálás nem hazudik. A sárgaréz csatos füzet sosem hagyta el a szerelvényt; csupán a szimmetria csalóka látszata mögé rejtették.
Laurent kalauz ekkor halk léptekkel közeledett, s néma bólintással jelezte Vaneau-nak, hogy a hatos fülke rejtett rekeszének illesztésein talált finom fémpor kétséget kizáróan azonos a doboz belső tengelyének anyagával.
– A felderítés szépsége abban rejlik – tette hozzá Vaneau halk, nyugodt hangon –, hogy minden elrejtett tárgy hagy maga után egy apró hézagot. S ahol hézag van, ott a válaszok sem késlekednek sokat.
A mozdony távoli, mély füttye végighullámzott a kocsik felett, miközben a kalauz halkan jelzést adott: a szerelvény közeledik Pontaubert állomásához. Monsieur Vaneau kényelmesen hátradőlt foteljében, s tekintetével az éjszakai sötétségbe révedt, miközben a rejtély kirakósa újabb precíz darabbal egészült ki.