XI/7. A fekete lakkszelence — A lepecsételt rézhenger és a szűkülő kör

A rézhenger gomb alakú zárókupakján lévő vörös viaszpecsét sértetlenül csillogott Laurent lámpásának sárgás fényében. Monsieur Vaneau két ujjával óvatosan megemelte a kis fémtárgyat, majd a szemmagasságához emelte, mintha csupán egy ritka érmét tanulmányozna. A címeres nyomat mélyedéseiben a viasz még nem porladt el, ami gyors, ám annál megfontoltabb rejtésre utalt.
„Ez felháborító!” – köszörülte meg a torkát Herr Lindner, miközben tekintete idegesen cikázott a lakkszelence kiürült alsó rekesze és a detektív keze között. „Azt állította, a dokumentum lesz ott! Ehelyett egy fémdarabbal szórakoztat bennünket, miközben az igazi tolvaj már messze járhat!”
„A türelmetlenség, Lindner úr, ritkán szaporítja a bizonyítékokat, viszont meglehetősen gyorsan fárasztja a társaságot” – válaszolta Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. „A dokumentum hiánya maga is üzenet. Aki ezt a hengert a rekeszbe helyezte, nem elpusztítani akarta a papírt, hanem kicserélni egy olyan zálogra, amelynek értéke kizárólag a jelenlévők előtt ismert.”
A fiatal fátyolos hölgy visszahúzódott az ajtókeret mellé, ám kesztyűs ujjai finom feszültségről árulkodtak a táskája pántján. „Ha a pecsét a családi monogramot viseli, Vaneau úr, akkor a henger tartalmát nem a tolvaj, hanem a doboz eredeti tulajdonosa hagyta hátra” – jegyezte meg halkan.
Vaneau elismerő pillantást vetett a hölgyre, majd a kalauz felé fordult, aki továbbra is szilárdan tartotta a lámpást. „Kiváló megfigyelés. És éppen ez a finom ellentmondás teszi érdekessé a helyzetet. Mert aki a lakkszelence zárszerkezetét ismerte, pontosan tudta, hogy a rugós retesz csak egy megfelelő súlyú tárgy behelyezésekor ugrik vissza a helyére.”
A szerelvény kerekének csattogása ritmikusan visszhangzott a fülke falai között, amint az Intercontinental Expressz magabiztosan szelte át az éjszakai völgyet Bravant irányába. Vaneau óvatosan a zsebébe csúsztatta a rézhengent, és zakója hajtókáját megigazítva az folyosó felé pillantott. A rejtély hálója tovább szövődött, de a szálak már láthatóan egyetlen pont felé mutattak.