X/2. A nehéz rézpántos táska — Széthullott láncszemek és a nyitott ablak

Laurent a zseblámpája halvány fényét a szétnyílt táskára irányította, miközben a sötét köpenyes utas a fülke sarkába húzódva, sápadtan markolta a csuklóját. A padlón heverő rézpántos bőrtáska belseje teljesen üres volt, csak a szétszakadt belső selyembélés lógott ki szomorúan a pántok közül, akárcsak egy feltört páncélszekrény maradványa.
– Kifosztottak! – csattant fel a köpenyes férfi reszelős hangja, s zaklatottan mutatott a fülke félreeső ablakára, amely résnyire nyitva állt, s amelyen át a hűvös éjszakai szél süvített be. – Az összes nehéz iratgyűjtőmnek nyoma veszett! Valaki az éj leple alatt berontott, és a száguldó vonatról dobta ki őket!
Laurent riadtan pislantott az ablakra, majd segítségkérően a detektívre nézett. Monsieur Émile Vaneau azonban nem az ablakkeretre ügyelt. Lassan guggolt le a padlóra tehetetlenül elterülő táska mellé, s egyetlen finom mozdulattal felemelte a padlón csillogó, elpattant láncszemet.
– Különös – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben a fémkarikát a lámpa fénye felé fordította. – A szellőző és a nyitott ablak huzatja ellenére egyetlen papírfecske sem sodródott a szőnyegre vagy az ablakpárkányra. Úgy tűnik, az Ön nehéz iratai nemcsak fémesen csengtek felszálláskor, de rendkívül fegyelmezetten is távoztak az éjszakába.
– Ön talán kétségbe vonja a szavaimat, uram? – csattant fel az utas ingerülten, miközben köpenyét szorosabbra vonta a vállán. – A táskámat megrongálták, a záramat feszítették fel!
– Egyáltalán nem – felelte Vaneau száraz, kimért eleganciával, miközben felállt, és óvatosan megtörölte az ujjait finom vászonkendőjével. – Csupán azt figyeltem meg, hogy a rézpántok zárszerkezete nem kívülről kapott erőszakos feszegetést, hanem belülről pattanhatott ki. A fizika törvényei néha meglepő őszinteséggel beszélnek, még a VIP hálókocsiban is.
Laurent zavartan vakarta meg a fejét, s a sötét folyosó felé pillantott. – Azt hiszi, a tettes még a vonaton van, Monsieur Vaneau? Ráveszem a személyzetet, hogy kutassák át az étkezőkocsit!
– Egyelőre csak azt gondolom, Laurent, hogy aki túl hamar találja meg a magyarázatot, az többnyire maga építette azt – válaszolta a nyugalmazott fődetektív. – Montclar állomásig van még némi időnk, s a sötétségben a tisztánlátás mindig a legkisebb, látszólag jelentéktelen részletnél kezdődik.