X/1. A nehéz rézpántos táska — Hűvös éjszaka és az új utasok

Az Intercontinental Express ütemes zakatolással hagyta maga mögött Saint-Julien-du-Mont halványan pislákoló fényeit. A VIP hálókocsi keskeny folyosóján lassan elült a korábbi izgalom zajossága, bár a levegőben még ott bujkált a szellőzőjárat miatti hűvös huzat emléke. Laurent, a kalauz, látható megkönnyebbüléssel simította le az egyenruháját, miközben az új utasok poggyászait segített elrendezni.
Monsieur Émile Vaneau a fülkéje ajtajának támaszkodva figyelte a mozgolódást. Ősz haja rendezetten simul a halántékára, s tekintete a folyosó végén álló, sötét köpenyes úrra tévedt. Az illető merev tartással állt a csomagtartó mellett, és mindkét kezével azt a súlyos, rézpántos bőrtáskát markolta, amely felszálláskor oly furcsa, fémek ütődésére emlékeztető hangot adott.
– Készséggel segítek a csomaggal, uram – lépett közelebb Laurent, miközben udvarias mosollyal nyújtotta a kezét. – Az Intercontinental Expressen a kényelem az első.
– Hagyja csak – felelte a sötét köpenyes férfi szokatlanul éles, reszelős hangon, s egy mozdulattal magához húzta a táskát. – Csupán személyes feljegyzések és néhány nehéz iratgyűjtő. Nem igénylem a segítséget.
– Különös – jegyezte meg halk eleganciával Vaneau, aki fél lépéssel közelebb lépett. – Nem tudtam, hogy a papír manapság ennyire fémesen cseng, ha az ember kissé határozottabban teszi le.
Az új utas idegesen pillantott a nyugalmazott detektívre.
– Ön talán a táskám tartalmát kérdőjelezi meg, uram?
– Egyáltalán nem – válaszolta Vaneau száraz, finom mosollyal. – Csupán a fizika törvényein csodálkozom néha. A tények ugyanis sajátos humorérzékkel bírnak, különösen éjszaka, a VIP hálókocsiban.
A sötét köpenyes utas válasz nélkül sietett be a kilences számú fülkébe, s az ajtó határozott kattanással zárult mögötte. Laurent értetlenül csóválta a fejét, majd halkan megszólalt:
– Igazán szokatlan modor. Remélem, Mireval állomásig nem okoz majd kellemetlenséget.
– Az ember sosem tudhatja – jegyezte meg Vaneau, miközben felhúzta az óraláncát. – A csönd néha sokkal több zajt rejt magában, mint a kattogó kerekek.
Amikor az éjszaka közepe elérkezett, a szerelvény egy éles kanyarhoz ért. A kilences fülke felől hirtelen tompa, nehéz puffanás hallatszott, amit egy fojtott kiáltás és egy elpattanó lánc csörrenése követett. Monsieur Vaneau azonnal kilépett a folyosóra, ahol Laurent már döbbenten állt a félhomályban: a kilences fülke ajtaja résnyire nyitva állt, a nehéz rézpántos bőrtáska pedig a padlón hevert – feltörve, s teljesen üresen.