VIII/6. A feloldott viaszpecsét — Hűvös végszó és a váratlan fékezés

A folyosón felhalmozódott feszültség szinte tapinthatóvá vált, ahogy aVIP hálókocsi utasai mind egyetlen szűk térbe gyűltek. Monsieur Émile Vaneau lassan benyúlt a mellényzsebébe, majd elővette régi, karcolt ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta a fedelét, egy pillanatig mozdulatlanul nézte a számlapot, majd nyugodtan az egybegyűltekre pillantott.
– Pontosan hat perc múlva Laufenthal állomásra érkezünk – szólalt meg csendesen. – És mielőtt megállnánk, illendő tisztázni a kettős pecsét történetét. Mindannyian azt hitték, hogy a bőrtáskát durva erőszakkal feszegették ki az éjszaka folyamán, hiszen a társalgóban elhagyott, széttépett selyemszálak és a feltűnően elhelyezett viaszpor mind erre utaltak. Ez azonban csupán egy gondosan felépített elterelés volt, amelynek célja az volt, hogy a figyelmünket a személyzetre irányítsa.
Gabriel Sterling megpróbált közelebb lépni az ablakhoz, de Laurent kalauz udvarias, mégis határozott mozdulattal állta útját. Vaneau elrakta a zsebóráját, és szikár eleganciával folytatta a levezetést.
– Az elkövető nem törte fel a zárat. Különleges, finommechanikai műszerolajat használt a belső peremeken, hogy a pofa halkabb és könnyebben nyitható legyen, majd lefeszegette a kulcsot a saját karikájáról. Ám a sietségben elkövette azt a hibát, hogy a hajtókájával hozzáért a rejtett rekesz frissen olajozott széléhez. A félrevezetésre szánt selyemszálak elfeledtették volna velünk a tényeket, ha az a bizonyos apró folt nem árulja el az igazságot. Így hát a diplomáciai táska valódi kifosztója nem más, mint…
Abban a szent pillanatban a szerelvény hirtelen hatalmasat fékezett. A fém sikolya végigfutott a kocsikon, a társalgó asztalain a kristálypoharak megcsörrentek, s az utasok önkéntelenül a kapaszkodók felé nyúltak. Az Intercontinental Expressz csikorgó kerekekkel, lassan begördült a párás Laufenthal állomás peronja mellé.
Az ajtók sziszegve kitárultak. A peronon már két határozott fellépésű, sötét köpenyes helyi nyomozó várakozott, akik habozás nélkül felléptek a VIP kocsi lépcsőjén. A vezetőjük röviden körbenézett a csendes társaságon, majd egyenesen Gabriel Sterlinghez lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a diplomáciai táska feltörése és iratok eltulajdonítása ügyében – jelentette ki a főfelügyelő hűvös hivatali hangon.
Vaneau igazított egyet a mandzsettáján, és hajszálpontosan hozzáfűzte a félbeszakadt mondatához:
– …mint Sterling úr, ahogyan azt a hatóságok jelenléte is illendően igazolja.
A letartóztatott férfit némán elvezették a ködös peronon át. A hálókocsi feszültsége lassan feloldódott, a személyzet tagjai megkönnyebbülten lélegeztek fel. Miközben néhány utas leszállt, egy új utazó lépett a kocsi folyosójára: egy magas, szótlan úriember, aki feltűnően kevés poggyászt hordott magával, ám a kabátja zsebéből egy nehéz, szokatlan formájú sárgaréz kulcs lógott ki. Vaneau egyetlen pillantással nyugtázta a jelenetet, miközben az ajtók becsukódtak, és a vonat komótosan kigördült az állomásról a következő úti célja felé.