IX/1. A megkarcolt borostyángomb — Hűvös csend és az új utasok

A letartóztatott Sterlinget a helyi nyomozók hatásosan kísérték le a laufenthali peronra. Az utasok feszült figyelme lassan elernyedt, ahogy a VIP hálókocsi folyosóján visszatért a megszokott csend. Laurent kalauz diszkrét sóhajjal rendezte el az összekeveredett poharakat a társalgóasztalon, miközben az ajtók sziszegve bezáródtak.
A szerelvény nehézkesen megmozdult, s a kerekek ritmikus kattogása jelzést adott a továbbutazásnak a gomolygó párában álló Saint-Mireux irányába. Monsieur Émile Vaneau csendesen visszahúzódott a kényelmes bőrfotelébe, és kimért mozdulatokkal simította el selyemnyakkendőjét. A korábbi rejtély megoldása számára már a múlté volt; gondolatai mindig a jelen szilárd valóságához igazodtak.
A laufenthali megálló során néhány régi utast felváltottak az újonnan érkezők. A társalgóba egy finom tartású, idős hölgy lépett be, akit Elena Rostova bárónőként jegyzett be a kalauz, valamint egy feltűnően hallgatag úriember, aki túlságosan is óvatosan ügyelt a poggyászára. Vaneau egyetlen apró pillantással nyugtázta jelenlétüket, majd visszafordult a kávéjához.
– Úgy tűnik, a nyugalom ismét helyreállt, Monsieur Vaneau – jegyezte meg Laurent, miközben elhaladt a fotel mellett.
– A nyugalom, kedves Laurent, csupán két meglepetés közötti rövid szünet – válaszolta Vaneau halkan, száraz mosollyal. – És amíg a vonat halad, a meglepetésekre sem kell sokat várni.
A szavait igazolva, a kerekek egyenletes zakatolása közepette a hálókocsi túlsó végéből halk koccanás és egy fojtott felkiáltás hallatszott. A bárónő kézitáskája a szőnyegre hullott, s belőle egy apró, szokatlanul megkarcolt borostyángomb gurult pontosan Émile Vaneau cipőjének orrához. A következő fejezet első, még ártatlannak tűnő rejtélye megérkezett.