IX/2. A megkarcolt borostyángomb — Finom karcolások és a hallgatag utas

Monsieur Émile Vaneau lassan, a korához képest meglepő eleganciával hajolt le a finom szőnyegen megállapodott tárgyért. Ujjai között megforgatta az apró, mézsárga borostyángombot, melynek csiszolt felületén nem a természetes zárványok, hanem mértani pontossággal bevésett, finom karcolások futottak körbe. A selyemfényű felület elárulta: a vésés friss volt, s aligha származott véletlen súrlódásból.
– Attól tartok, Bárónő, ez a kis dísz többet őriz a puszta emléknél – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben a gombot átnyújtotta Elena Rostovának. – A borostyán általában a régmúlt erdők titkait őrzi, ez a darab azonban mintha egy jóval frissebb, élesebb történetről mesélne.
Elena Rostova bárónő finom, kesztyűs kezével átvette a gombot, s bár tekintete egyetlen pillanatra megingott, azonnal visszanyerte arisztokratikus tartását. Óvatosan visszasüllyesztette a tárgyat bársonytáskájába, majd halvány mosollyal biztosította a detektívet arról, hogy csupán egy jelentéktelen családi apróságról van szó, amely véletlenül csúszott ki a táska béléséből.
A társalgó sarkában ülő, hallgatag úriember – aki a felszállás óta megszólalás nélkül őrizte a székéhez támasztott, kemény bőrtáskát – e mozdulatra láthatóan megfeszült. Ujjai rászorultak a táska rézkapocsára, s tekintete egy rövid, figyelmeztető pillantással találkozott a bárónőével. Laurent kalauz, aki éppen egy friss tálca gőzölgő teát helyezett el a kisasztalon, diszkréten észrevételezte a jelenlévők közötti feszültséget.
– Egy újabb utazás, ahol a csomagok nehezebbeknek tűnnek a tartalmuknál – állapította meg Vaneau kimérten, miközben beleivott a kávéjába. – És ahol a gombok nem hiányoznak egyetlen jelenlévő kabátjáról sem. Ugye milyen figyelemreméltó?
A szerelvény eközben egyenletes ütemben szelte a gomolygó párát a közeledő Saint-Mireux felé. A rejtély szövedéke lassan alakot öltött, de az igazság teljes mintázata még rejtve maradt a VIP hálókocsi félhomályában.