VI/6. Új rejtély a hálókocsin — A kettős fenék és a finom reszelék

Monsieur Émile Vaneau egyetlen megfontolt kézmozdulattal intette csendre a türelmetlenkedő diplomatát. Henri Moreau fel-alá járkált a VIP hálókocsi sötétkék szőnyegén, miközben Laurent, a kalauz, bámulatos egyensúlyérzékkel tartotta tálcáján a gőzölgő teáscsészéket.
– A reszelő hangja, kedves Moreau úr, valóban ingerlő lehet a szokatlan füleknek – jegyezte meg Vaneau száraz, kimért mosollyal. – Ám ha alaposabban megfigyeli a ritmusát, észreveheti, hogy a bent tartózkodó úr nem egy elcsent családi pecsétgyűrűt próbál megsemmisíteni. A finom sárgaréz reszelék a küszöbön sokkal inkább egy zárszerkezet vagy egy kettős rekesz illesztésére utal.
– És ön szerint ez megnyugtató? – csattant fel Moreau fojtott hangon. – Egy idegen az éjszaka közepén a fülkéjébe zárkózva barkácsol, miközben az én örökségemnek nyoma veszett!
– A pánik ritkán szolgált jó tanácsadóként a történelemben – válaszolta Vaneau higgadtan, miközben tekintete a négyes kabin mahagóni ajtajának rézkilincsére tapadt. – A tényeknek megvan az a kedves szokásuk, hogy türelmesen megvárják, amíg összefüggéseikben vizsgáljuk őket. Laurent, mondja csak, a fekete kalapos úr egyedül szállt fel a szerelvényre?
– Teljesen egyedül, Monsieur Vaneau – felelte a kalauz tisztelettudóan. – Csupán azt a bizonyos mahagónidobozt vitte magával, de a fogantyúját olyan görcsösen szorította, mintha az élete függne tőle.
– Nos, a görcsös ragaszkodás a legtöbbször nem a bűntudat, hanem a félelem jele – tűnődött el a nyugalmazott fődetektív. A fülkéből ekkor elhallgatott a reszelő halk sziszegése, s helyét egy tompa, elégedett kattanás vette át.
Az Intercontinental Expressz lassan csökkentette a sebességét, ahogy a sötétségből kirajzolódtak Chantelle állomásának első halvány lámpafényei. Vaneau könnyedén megigazította zakója hajtókáját. A rejtély képe lassan feltárult, s a végső következtetéshez már csak a megfelelő pillanat hiányzott.