V/3. Új rejtély a hálókocsin — Az ezüstkapocs és a csikorgó fékek

Az étkezőkocsiban a levegő szinte megfagyott, ahogy a jelenlévők lassan mind az üres középső asztal köré gyűltek. Émile Vaneau elégedetten tekintett végig a társaságon. A szürke köpenyes úr még mindig a kőrisfa dobozát szorította az ölén, míg az elegáns hölgy hűvös nyugalommal emelte ajkához a teáscsészét. Vaneau kimérten végigvezette az eseményeket: a széttépett selyemtok, a folyosón elszórt viaszmorzsák és a felbukkanó rézkulcs mind csupán egy jól megkomponált színházi előadás kellékei voltak. A szándékosan hátrahagyott nyomok túlságosan is zajosak voltak ahhoz, hogy valódi bűnelkövetőt leplezzenek le.
– Mindenki azt hitte, a szürke köpenyes úr próbálta elrejteni a zsákmányt – folytatta Vaneau, s hangja kiegyensúlyozottan betöltötte a kocsit. – Ám a félrevezetés ott bukott el, ahol az óvatosság véget ért. Nem a viasz, s nem is a rézkulcs árulta el az igazságot, hanem az a szőnyeg szélén talált apró, hajlított ezüstkapocs. Olyan darab, amely nem egy köznapi utazóládából, hanem egy rendkívül drága, egyedi készítésű utazótáska béléséből szakadt ki a sietségben.
A nyugalmazott fődetektív ekkor lassan benyúlt mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, egy pillanatig nézte a mutatók mozgását, majd kimérten megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Valcourt állomásra érkezünk. A selyemtok tartalmát az a személy tulajdonította el, aki egész este ártatlanul teázott, miközben a táskájában már ott lapult a valódi zsákmány. Az elkövető tehát…
Mielőtt azonban kimondhatta volna a nevet, a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. Az asztalokon lévő csészék és poharak csörrenve koccantak össze, a csomagok megremegtek a tartókon. Az Intercontinental Expressz lassan begördült Valcourt csendes, lámpafényes peronja mellé. Az ajtók sziszegve kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük rögvest az elegáns, teázó hölgyhöz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a felbecsülhetetlen értékű miniatúra eltulajdonításának ügyében.
– …amint azt a rendőrség pontossága is igazolja – fejezte be Vaneau a mondatát teljes nyugalommal, mintha a hatóságok érkezése csupán a menetrend természetes része lett volna.
A letartóztatott hölgyet szó nélkül elvezették, a szürke köpenyes férfi pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. A peronról néhány utas leszállt, míg az újonnan felszállók között egy fiatal úr tűnt fel, aki túlságosan könnyű, szinte teljesen üres bőrtáskát szorongatott a kezében, miközben gyanakvó pillantásokat vetett a kalauzra. Vaneau csendesen figyelte a jelenetet, miközben az ajtók becsukódtak, s a vonat ritmikus kattogással újra útnak indult a következő állomás felé, magával hozva egy újabb rejtély még alig észrevehető árnyékát.