LI/1. Új rejtély a hálókocsin — Súlyos táskák Chantraine felé

„– Végre egy szellőnyi csend – sóhajtott fel Laurent kalauz, miközben gondosan elrendezte a félretolt szőnyeget a folyosón. – A varelmont-i csendőrök ritkán végzik ilyen gördülékenyen a munkájukat.
– A törvény órája néha meglepően pontosan jár, ha nem felejtik el felhúzni – válaszolta Monsieur Vaneau szelíd mosollyal, és zsebre tette az ezüst zsebórát.
Az Intercontinental Express egyenletes ritmusban zakatolt tovább a sötétségbe borult vidéken keresztül, Chantraine irányába. A folyosó megnyugtató félhomályát azonban hamarosan halk, fémes koccanás törte meg. A nemrég felszállt, zaklatott fiatal hölgy a hatos fülke ajtaja előtt állt meg, s erőlködve próbálta felemelni a szokatlanul nehéz, kétszeresen lelakatolt bőrtáskáját.
– Segíthetek, mademoiselle? – lépett közelebb Laurent, készségesen kinyújtva a kezét.
– Ne! Hozzányúlni tilos! – csattant fel a hölgy olyan élesen, hogy még a szomszédos fülke elhúzott függönye mögül is kíváncsi tekintetek villantak elő. A hölgy azonnal szorosan a mellkasához ölelte a táskát, mintha legalábbis az országalmát őrizné benne. – Csak… csak nagyon törékeny kottagöngyölegek vannak benne.
– Igazán nehéz papírok lehetnek – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben tekintete a táska aljáról lelógó, finom rézkapocsra tévedt. – Különösen, ha a kották nehezebbek a tiszta ólomnál.
A fiatal nő arca egy pillanatra elfehéredett, majd válasz nélkül besuhant a fülkéjébe, s a zár kattanása nyomatékosította a beszélgetés végét. Laurent zavartan vakarta meg a fejét, s Vaneau-ra nézett.
– Ön szerint ez a hölgy is valamiféle bajt hozott a vonatra, Monsieur Vaneau?
– A baj ritkán vált menetjegyet, Laurent – felelte a fődetektív szárazon. – Többnyire csak felszáll valakinek a csomagjában.”