L/10. A sárgaréz alkatrész — Csendes megállás Varelmontban

A kocsiajtóban álló utasok némán figyelték, ahogy Monsieur Vaneau halk kattanással visszazárta ezüst zsebóráját.
– Az önök terve szerfelett leleményes volt – jegyezte meg a nyugalmazott fődetektív, miközben tekintetét a szürke köpenyes utasról a fekete kalapos úrra emelte. – A társaság azt hitte, a doboz önmagában hordozza a veszélyt. A harmadik rekesz bársonyán maradt finom sárgaréz por azonban elárulta: a nehéz öntöttvas szerkezetből egyetlen, rendkívül értékes fogaskereket emeltek ki még az indulás előtt.
– Ön el akarta terelni a gyanút, amikor a Sévérac felé tartó csatlakozásra hivatkozott – fordult Vaneau a szürke köpenyes felé, aki fojtott morgással hátrált egy lépést. – De a kapkodásban elfelejtette megtisztítani a kabátja ujját. A rézpor nem hazudik.
– Ez merő rágalom! – csattant fel a fekete kalapos úr. – Nincs bizonyítéka!
– A bizonyíték ott lapul a táskájában – felelte Vaneau szelíden. – És a varelmont-i csendőrök örömmel segítenek a kicsomagolásban.
A mozdony éles fémcsikorgással megtorpant, és az Intercontinental Express lassan begördült a varelmont-i állomás csillogó peronjára. Az ajtó gőzszisszenéssel feltárult, és a sötétből két egyenruhás csendőrtiszt lépett a hálókocsi folyosójára. A vezető nyomozó határozott léptekkel a szürke köpenyes utas elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az ellopott precíziós szerkezet ügyében – jelentette ki szigorúan, majd a fekete kalapos úr felé intett. – Mindkettőjüket.
Monsieur Vaneau halk mosollyal fejezte be a félbeszakadt gondolatot:
– …ahogy azt a zsebórám is pontosan jelezte.
Miután a csendőrök elvezették a bilincsbe vert párost, a folyosón ismét helyreállt a nyugalom. Új utasok léptek a vonatra: egy fiatal, zaklatott hölgy tűnt fel a szőnyegen, aki feltűnően ügyelt arra, hogy nehéz, csatos bőrtáskája senkihez se érjen hozzá. Vaneau csendben nézte a távolodó peront, miközben az Intercontinental Express zökkenve megindult a következő állomás, Chantraine felé.