L/9. A cinkos árnyéka — A zsebóra kattanása

– A cinkosok ritkán távoznak a helyszínről sárgarézpor nélkül – fordult Monsieur Vaneau a folyosó felé, ahol a szürke köpenyes utas éppen igyekezett észrevétlenül visszahúzódni a saját fülkéjébe.
– Én csupán a dobozt szállítottam! – csattant fel fojtott hangon a fekete kalapos úr, miközben Laurent kalauz határozott lépéssel elállta a fülke ajtaját. – A nehéz szerkezethez semmi közöm!
– Kétségkívül – bólintott a nyugalmazott fődetektív. – Ezért maradt a doboz legalsó rekeszében az alakjához illeszkedő elszíneződés. Ön csak őrizte a szállítmányt, amíg a társa át nem vette a súlyos alkatrészt.
A szürke köpenyes utas megtorpant a keskeny folyosón. Tekintete idegesen ugrált a kalauzlámpa fénye és Vaneau nyugodt arca között, miközben mindkét kezét mélyen a zsebébe süllyesztette.
– Ez nevetséges! – sziszegte a szürke köpenyes. – Maga engem vádol?
– Egyelőre csak azt állítom, hogy a kabátja jobb ujján ugyanaz a finom sárgaréz por csillog, mint ami a doboz bársonyáról hiányzik – felelte Vaneau szelíden.
A fődetektív lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Pattintva kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte a mutatók egyenletes mozgását.
– Pontosan hat perc múlva Varelmont állomásra érkezünk – mondta halk, kimért hangon. – És a helyi csendőrök rendkívül kíváncsiak a hiányzó rakományra.
A szerelvény fékjei ebben a pillanatban élesen felpanaszodtak, ahogy a vonat lassítani kezdett a sötétbe vesző Varelmont peronja felé.