L/3. A lepecsételt fadoboz — Árulkodó jelek a fülkében

A négyes fülke ajtaja résnyire feltárult, s a nyílásban megjelent a szürke köpenyes új utas sápadt, zsebkendőt szorongató arca. Szemei riadtan rebbentek Laurent kalauz egyenruhájára, majd Monsieur Vaneau megfontolt, elegáns alakjára tévedtek.
– Uraim – szólalt meg a szürke köpenyes utas fojtott, bizonytalan hangon, miközben próbálta eltakarni a háta mögött álló, vöröses fenyőfából készült dobozt. – Biztosíthatom önöket, hogy csupán egy különleges műtárgyat szállítok. A fában rekedt meleg levegő okozhatta a… meglepő zörejeket.
– A műtárgyak ritkán tüsszentenek kétütemű ritmusban, uram – válaszolta Monsieur Vaneau finom mosollyal, miközben figyelmesen végigmérte a férfi kabátjának ujját. – Különösen nem olyan tárgyak, amelyek szállításához frissen reszelt sárgaréz zárszerkezetet használnak. Ha jól sejtem, a rekeszben nem egy reneszánsz mellszobor küzd a fenyőgyanta porával.
Laurent kalauz szigorú arccal lépett közelebb, kezét a szellős kalauztáska szíjára helyezve.
– A vasúti szabályzat kilences cikkelye egyértelműen tiltja az élőállatok vagy nem bejelentett küldemények elrejtését a hálókocsiban! Ha az ott egy élő lény, azonnal intézkednem kell.
– Nem állat! – vágta rá kapkodva a szürke köpenyes utas, majd azonnal elhallgatott, érezve, hogy túl messzire ment.
– Kiváló – bólintott csendesen Vaneau. – Így legalább az állattani gyanút kizárhatjuk. A kérdés már csak az, miért igényel egy holt tárgy sárgaréz reszelékkel övezett szellőzőnyílásokat, s miért éppen Auberoche állomása előtt válik ennyire türelmetlenné.