L/2. A lepecsételt fadoboz — Halk kopogás a szomszédból

Laurent kalauz halkan megköszörülte a torkát, miközben aggódó tekintettel követte a zárt ajtó vonalát.
– Bízom benne, hogy a kisasszony doboza nem tartalmaz semmit, ami megsérti a vasúti üzletszabályzatot – dünnyögte, s fél szemmel a szőnyegre pillantott. – A legutóbbi sárgarézes kellemetlenség után a kalauzi egyenruhámat alig tudtam rendbe hozni.
– A szabályzat, Laurent, ritkán terjed ki a természet illataira – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegáns mozdulattal igazította meg a mandzsettáját. – A fenyőfa gyantája azonban nem csupán illatos, hanem meglehetősen árulkodó is.
Mielőtt Laurent válaszolhatott volna, a négyes fülke felől apró, ritmikus kopogás hallatszott. Nem az ajtó lapján, hanem mélyebbről, mintha maga a keményfa doboz falát ütögetné valaki belülről. A finom zörgést egy egészen halk, de félreérthetetlen tüsszentés követte.
Laurent szeme tágra nyílt.
– Csak nem azt akarja mondani, Monsieur Vaneau, hogy az a doboz… tüsszentett?
– A tárgyak ritkán kapnak megfázást, Laurent – válaszolta csendesen a detektív. – Ám ha egy doboz friss fenyőfából készült, s benne valami – vagy valaki – levegőért küzd, a gyanta pora hamar ingerelni kezdi a nyálkahártyát.
– Felháborító! Egy csempészett állat? Vagy egy… – a kalauz elhűlve lépett közelebb a rekeszhez.
– Egyelőre csupán egy túlságosan buzgó utas, aki azt hitte, a viaszpecsét elnémítja a természetet – mosolyodott el halványan Vaneau. – Figyeljünk csak. A hölgy türelme hamarosan elfogy.