IX/4. A megkarcolt borostyángomb — Geometriai árnyékok és a rejtett illesztés

Valcourt állomásán a szerelvény alig néhány percre állt meg, épp csak annyira, hogy a gőz és a hideg éjszakai levegő összekeveredjen a peron lámpafényében. Az utasok többsége még az igazak álmát aludta, ám a VIP hálókocsi szalonjában a feszültség megfogható maradt.
A hallgatag úriember elengedte a bőrtáska csatját, de ujjaival idegesen ritmust vert a combján. Elena Rostova bárónő óvatosan kibontotta a bársonytáska száját, s kitette az asztalra a borostyángombot, amelynek felületét a lámpafényben most tisztán kirajzolódó, háromszög alakú karcolások borították.
– A geometria szép tudomány – jegyezte meg Monsieur Émile Vaneau csendesen, s miközben a kalauz egy friss csésze teát helyezett elé, tekintetével átfogta a gomb apró részleteit. – Különösen akkor, ha nem rajzolják, hanem belevésik valamibe, amit eredetileg a zárszerkezet elrejtésére szántak.
– Ön folyamatosan találgat, Monsieur Vaneau – morogta az úriember, és felállt a karosszékből. – Egy sérült dísztárgyból próbál összeesküvést formálni, miközben a valódi tulajdonos feltehetően a szomszédos kocsiban alszik.
– Ha összeesküvésről lenne szó, uram, feltehetően lényegesen hangosabbak lennénk – felelte Vaneau száraz, elegáns nyugalommal. – Egyelőre csupán arról van szó, hogy ez a borostyán nem puszta gomb, hanem egy finom szerkezet záródugója. S aki a karcolásokat ejtette rajta, nem elrontani akarta, hanem hozzáférni ahhoz, ami mögötte rejtőzik.
Laurent, a kalauz, mialatt halk léptekkel elhátrált a kisasztaltól, az ablak felé pillantott. Valcourt fényei lassan elmaradtak a hátuk mögött, a szerelvény pedig kigördült az éjszakába, s a sínek ritmikus zakatolása kísérte a szalonban maradtak elfojtott hallgatását.