99/3. A titokzatos huzal — Éjszakai motozás a hármas fülkében

Laurent keze a kilincsen felejtődött, amikor az ajtó lassan, fojtott nyikorgással magától résnyire nyílt. Odabent a szürke köpenyes utas állt az apró asztalka mellett, kezében egy meglepően finom acélreszelővel és egy olyan apró szerszámkészlettel, amely leginkább egy órásmester vagy egy rendkívül céltudatos betörő felszerelésére emlékeztetett.
– Jó estét – szólalt meg Monsieur Vaneau rendkívül udvariasan, lépve egyet előre a szűk folyosón. – Látom, az éjszakai zakatolás Önnél is a finommechanikai hobbiknak kedvez.
– Én… csak a táskám rézcsatját igazítottam meg – dadogta a szürke köpenyes utas, miközben sápadtan próbálta a köpenye szárnya alá kotorni a fémkészletet. – Nagyon akad a zárja.
– Különös véletlen – jegyezte meg Vaneau szárazon, miközben ujjával a válaszfal melletti rézszegély aljára mutatott, ahol egy alig látható, vékony huzal vége csillant meg. – Főleg, hogy a táskacsatja pontosan a szomszéd fülkében lévő ezüstszelence belső gátlóművéhez kapcsolódott. A fizika törvényei meglepő dolgokra képesek, de egy ilyen huzal átvezetéséhez némi emberi szándék is elengedhetetlen.
A fiatal fátyolos hölgy fojtott felkiáltással lépett Vaneau mellé:
– Tehát Ön szándékosan hallgattatta el a szelencét?
– Éppen ellenkezőleg, mademoiselle – válaszolta a fődetektív, majd nyugodt mozdulattal elővette régi ezüst zsebóráját, kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte. – Nem elhallgattatni akarta, hanem átállítani a belső számlálóját. Laurent, legyen szíves, tartsa szemmel az urat. Pontosan hét perc múlva Varelmont állomásra érkezünk.