99/2. Az elcsendesedett szerkezet — Éjszakai vizsgálat a folyosón

– Ha egy gépezet elhallgat, az általában két dolgot jelenthet – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben finoman, csupán ujjbeggyel megérintette a hűvös ezüstfelületet. – Vagy lejárt az óraműve, vagy valaki rájött, hogyan kell jobb belátásra bírni.
– Bocsásson meg, fődetektív úr – lépett közelebb Laurent, miközben a szomszédos fülke ajtajára pillantott –, de a hármas kabinban jelenleg a szürke köpenyes utas pihen. Ha ő mozgatott volna meg bármiféle ellensúlyt a válaszfalon keresztül, ahhoz legalábbis egy jelentősebb méretű mágnesre vagy egy rendkívül elszánt fúrófejre lett volna szüksége.
– Vagy egy meglepően finom acélhuzalra – tette hozzá Vaneau halk, kimért hangon. Lassan a válaszfal melletti keskeny rézszegélyre mutatott, ahol apró, alig látható karcolás csillant meg a lámpa sárgás fényében. – Látja ezt, Laurent? A réz nem szokott ok nélkül megkarcolódni az éjszaka közepén.
A fátyolos hölgy fojtott hangon sóhajtott fel a sötét selyem mögött.
– Ez azt jelenti, hogy a szelence tartalma veszélyben van?
– Csupán azt, mademoiselle – fordult felé Vaneau halvány, nyugtató mosollyal –, hogy a szomszédos utas nem szeret aludni, ha a fal túloldalán ritmikus kattogás hallatszik. Vagy pedig nagyon is jól tudja, mi lapul a fémburkolat alatt. Laurent, legyen szíves, derítse ki, hogy a hármas fülke lakója ébren van-e még, vagy csupán a lelkiismerete nem hagyja nyugodni.
Laurent határozottan bólintott, és óvatosan megkocogtatta a faborítású ajtót. Odabentről azonban nem emberi válasz érkezett, hanem egy halk, fémbéli csikordulás.