98/6. A viaszpecsétek titka — Árnyak a hetes fülke előtt

Vaneau halkan pattintotta ki az ezüst zsebóra fedelét, és egy pillanatig nézte a finom mutatók mozgását.
– Pontosan tizennégy perc múlva Chantraine állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodtan, majd visszacsúsztatta az órát a mellényzsebébe.
– És addig békén hagyjuk a fekete kalapos urat? – kérdezte Laurent fojtott hangon, gyanakvóan pillantva a hetes fülke zárt ajtajára. – Végül is azt mondta, csak személyes iratok vannak a nehéz bőrmappájában.
– A személyes iratok ritkán igényelnek három friss vörös viaszpecsétet, Laurent – felelte Vaneau szelíd, száraz mosollyal. – Különösen egy olyan huzatos vonaton, ahol a viasz alig pár perc alatt megdermedne. Az az úr nemrégiben olvasztott pecsétviaszt odabent.
– De hát miért tenné? – hüledezett a kalauz.
– Mert amit a mappába rejtett, arról azt akarja, hogy hivatalos ügynek tűnjön. A pecsét a félelem legolcsóbb álcája – magyarázta a detektív.
Abban a pillanatban a hetes fülke ajtaja résnyire feltárult, és a fekete kalapos úr idegesen kint felejtett egy apró, csillogó fémreszeléket a szőnyegen, mielőtt a zár újra kattant volna.
– Úgy tűnik – jegyezte meg Vaneau csendesen, miközben lehajolt a fémforgácsért –, a rejtélyünk nem megérkezni akar Chantraine-be, hanem átalakulni.