98/5. A lepecsételt mappa — Robogás Chantraine felé

A szerelvény ritmikus zakatolással hagyta maga mögött Mont-Rival fényét, miközben a folyosó sárgás lámpafényében Laurent kalauz elégedetten törölgette meg az homlokát.
– Hát, Monsieur Vaneau, ezt mesterien intézte – suttogta a kalauz, miközben a négyes fülke ajtaját zárta be. – Azt hittem, a szerkezet még órákig kattogni fog!
– A szerkezetek ritkán kattognak ok nélkül, Laurent – válaszolta csendesen Vaneau, miközben végigsimított a kabátja hajtókáján. – Különösen, ha a tulajdonosuk sürgősebben próbál elrejteni egy acélhengert, mint ahogy a jegyét mutatná meg Önnek.
Ebben a pillanatban a fekete kalapos úr lépdelt végig a keskeny folyosón. Léptei szokatlanul nehezek voltak, s a hóna alatt szorongatott, három vörös viaszpecséttel lezárt bőrmappát szinte védelmezőn ölelte magához. Amikor meglátta a két férfit, megtorpant, és riadt pillantást vetett a kalauz egyenruhájára.
– Szabad... szabad a hetes fülke? – kérdezte szaggatottan, miközben kalapját még mélyebbre húzta a szemébe.
– Természetesen, uram – bólintott Laurent. – Bár ha a mappa ilyen nehéz, szívesen segítek a csomagtartóra emelni.
– Hozzá ne nyúljon! – csattant fel az új utas fojtott hangon, majd észrevette Vaneau nyugodt tekintetét, és zavartan hozzátette: – Csupán... személyes iratok. Nagyon törékeny személyes iratok.
– A személyes iratok ritkán koccannak fémes hangon, amikor az ember hirtelen megáll – jegyezte meg Vaneau szelíd, száraz mosollyal. – De biztos vagyok benne, hogy a papír súlya változó.
A fekete kalapos úr sápadtan befurakodott a hetes fülkébe, és klattyanva magára rántotta a tolóajtót. Laurent értetlenül nézett Vaneau-ra.
– Szerinte megint dolgunk lesz Chantraine állomásig?
– A megfigyelőképessége figyelemreméltó, Laurent – válaszolta a fődetektív, s lassan kihúzta óraláncán az ezüst zsebórát.