98/4. A háromjegyű számláló — Megérkezés Mont-Rival állomásra

A szürke köpenyes utas visszakézből a kottatartó mögé dugta a kezét, ám Laurent kalauz óvatosan eléállt, teljesen elzárva a szűk fülke kijáratát.
– Mindenki azt hitte, hogy egy ártalmatlan, lámpalázas zenész utazik a négyes fülkében – kezdte Vaneau, miközben zsebébe süllyesztette az ezüst zsebórát. – A félrevezetés kiváló volt: a kottatartó, a fémzörej és a látszólagos zaklatottság. Csakhogy egy hegedűművész ritkán tart magánál rézreszeléket, és a kottaállványok sem szoktak háromjegyű számlálóval váltani a vasúti jelzőkódot. A hengeren lévő fogaskerekeket Ön reszelte le, hogy a kattogás megtévessze a vonatszemélyzetet, miközben a szerkezet automatikusan rögzítette a váltójeleket.
– Ez képtelenség! – dadogta a férfi, sápadt homlokán izzadságcsöppek gyöngyöztek. – Nincs maguknak semmi bizonyítékuk!
– A bizonyítékot Ön maga szolgáltatta, amikor pánikba esve megpróbálta elrejteni a szerkezetet – válaszolta Vaneau halkan.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a szerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy az ablaküvegek megremegtek. A vonat csikorgó kerekekkel lassan begördült a kivilágított Mont-Rival állomásra. Az ajtó kinyílt, és két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett a fülkébe.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, vasúti titokbitorlás és szabotázs kísérlete miatt – jelentette ki a vezetőjük.
– ...és mert a dallam, amit játszani próbált, sajnos végzetesen hamis volt – fejezte be szelíd mosollyal Vaneau.
A gyanúsítottat elvezették. A peronon néhány utas leszállt, míg a kocsiba egy fekete kalapos úr lépett fel, aki gyanakvó pillantással méregette a folyosót, miközben egy feltűnően nehéz, lepecsételt bőrmappát szorított a hóna alá. Vaneau csendben figyelte, ahogy az ajtók bezáródnak, és az Intercontinental Express zökkenve megindult a következő állomás felé.