98/3. A félrecsúszott acélhenger — Lépések a négyes fülkénél

Vaneau és Laurent a keskeny, szőnyeggel borított folyosón lépkedtek a négyes fülke felé. Az ajtó meglepetésre résnyire nyitva állt, bent pedig a szürke köpenyes új utas éppen a padlón térdelt. Görcsös mozdulatokkal próbált visszatuszkolni egy vaskos, rézbevonatú acélhengert a kottatartójába, ám a kapkodástól a tárgy újra meg újra kibillent a kezéből.
– Segíthetek, monsieur? – kérdezte Vaneau halk, kimért hangon, s megállt a tolóajtó keretében.
A szürke köpenyes utas riadtan ugrott talpra, s a köpenyét szorosan a mellkasához húzva hátrált az ablakig. – Csak egy... egy összecsukható kottaállvány! Semmi köze hozzá! Kérem, hagyjanak békén!
– Valóban? – Vaneau szemöldöke finoman megemelkedett. – Különös kottaállvány az, amely háromjegyű számlálóval és friss rézreszelékkel van ellátva. Laurent, kérem, gyűjtse össze a szőnyegre szóródott acélforgácsot. A zeneművészet néha meglepően sok nehézfém-hulladékkal jár.
Laurent kalauz készséggel lehajolt, miközben az utas sárgás sápadtsággal méregette őket. – Nem nyúlhatnak a holmimhoz! Ez felháborító!
– Egyetértek – bicentett szelíden Vaneau. – A pontatlanság mindig felháborító.
A detektív ekkor elővette a zsebéből a régi ezüst zsebóráját. Egy kattanással kipattintotta a fedelét, egy pillanatig nézte a finoman ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan kilenc perc múlva Mont-Rival állomásra érkezünk. És a peronon várakozó nyomozóknak már felhatalmazásuk is lesz rá, hogy meghallgassák az Ön különleges szerkezetének utolsó akkordját.