97/4. A hamisított váltók – Megérkezés Marleville állomásra

– A történet lényege felettébb egyszerű – folytatta Vaneau, miközben a rejtett rekeszből előkerült ezüstkulcsot az ujjai között forgatta. – Ön nem feltörni akarta ezt a dobozt, hanem megakadályozni, hogy bárki más kinyithassa. A fémforgácsok nem a kétségbeesett próbálkozás, hanem a szándékos rongálás nyomai. A hamisított váltójegyzék tulajdonosa így próbálta biztosítani, hogy a hatóságok puszta balesetnek tudják be a megakadt szerkezetet.
– Ez alaptalan rágalom! – háborodott fel a fekete kalapos úr, s a fülke falának vetette a hátát. – Semmiféle bizonyítéka nincs!
– Egyetlen apróság elkerülte a figyelmét – felelte Vaneau csöndesen. – A reszelő finom acélpora nemcsak a szőnyegre hullott, hanem az ön jobb ingujjára is.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a vonat éles fémcsikorgással nagyot fékezett. A folyosó fali lámpái megremegettek, s az Intercontinental Express lassan zökkenve megállt Marleville fénylő peronja mellett. Az ajtók sziszegve kinyíltak, s két egyenruhás csendőr lépett a hálókocsiba.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, okirat-hamisítás és csalás kísérlete miatt – lépett elő a tisztségviselő, s határozott mozdulattal a fekete kalapos úr csuklójára kattintotta a bilincset.
– ...amire a hatóságok már hetek óta vártak – fejezte be a mondatát Vaneau, mintha a csendőrök érkezése csupán a végszó lett volna.
A le tartóztatott férfit elvezették. A peronról egy riadt tekintetű, szürke köpenyes új utas lépett fel a kocsi folyosójára, aki görcsösen szorította magához szokatlanul kattogó táskáját, s idegesen tekintgetett körbe. Vaneau zsebre tette az óráját, és halk kíváncsisággal követte az új érkező bizonytalan lépteit. A vonat ajtói becsukódtak, s a szerelvény kigördült az állomásról.