96/6. A fémforgács nyoma — Közeledés Beauvallon felé

A fülkeajtó mögül tompa, ritmikus reszelés hangja szűrődött ki, amit a kerekek egyenletes kattogása sem tudott teljesen elnyomni. Laurent kalauz óvatosan közelebb hajolt a sárgaréz kilincshez, majd riadtan pillantott Monsieur Vaneau-ra.
– Ha az valóban porcelánváza, Monsieur Vaneau, akkor épp most próbálják fűrésszel méretre igazítani – suttogta a kalauz, miközben gyanakvóan méregette a résnyi küszöböt.
– A finom kerámia meglepően rugalmas tud lenni, ha elégséges mennyiségű acélt kevernek hozzá – válaszolta a fődetektív, miközben félrehúzódott egy egyenruhás férfi útjából.
A helyi nyomozók egyike, aki az előző megállónál maradt a szerelvényen, idegesen simította le a kabátját. Sápadt arccal, szinte remegő kézzel nyúlt a pisztolytáskája felé.
– Uraim, ha abban a dobozban robbanószerkezet van, akkor Beauvallon állomásig mindannyian a levegőbe repülünk! – suttogta fojtott pánikkal a nyomozó.
– A robbanóanyagok ritkán reszelnek, detektív úr. Inkább a türelmetlenség hangját halljuk – csillapította Vaneau a férfit a megszokott, derűs higgadtságával.
Ekkor az ötös fülke ajtaja hirtelen elhúzódott, és a fekete kalapos úr dugta ki a fejét. Arcán túlzott szigorúságot próbált mutatni, amint meglátta a folyosón gyülekező társaságot.
– Megkérdezhetem, miért tartanak tanácskozást a küszöbömnél? – csattant fel óvatos reménnyel a hangjában. – Egy úriember már nem is pihenhet békében?
– Csupán a porcelán épsége felől aggódunk – lépett közelebb Vaneau, miközben a cipője orrával rámutatott a szőnyegre gurult apró, ezüstös fémforgácsra. – Úgy tűnik, a váza némi sürgős szerkezeti finomhangolásra szorul.