96/2. A nehéz viaszpecsét — Halk fémzörejek a négyes fülkénél

A hálókocsi szőnyegén elhalkultak a fiatalember sietős léptei. Laurent kalauz elgondolkodva igazította meg rézgombos zubbonyát, miközben tekintetével még mindig a négyes fülke csukott ajtaját követte.
– Nem tűnt túlságosan közlékenynek, Monsieur Vaneau – jegyezte meg Laurent halkan. – Bár ami azt illeti, ritkán látni olyan pergamenpaksamétát, amely halk, ritmikus kattogást bocsát ki, amikor az ember az ágy szélére helyezi.
– A családi iratok néha szokatlanul élénk belső életet élnek – válaszolta Vaneau, miközben megállt az ablak mellett, és figyelte a sötétbe burkolózó tájat. – Különösen, ha a család története szorosan kapcsolódik a finommechanikához.
Ebben a pillanatban a négyes fülke ajtaja résnyire nyílt. A csíkos öltönyös utas óvatosan kikukkantott a folyosóra, ám meglátva a még mindig ott álló fődetektívet és a kalauzt, hirtelen visszahúzódott. Az ajtó csapódását azonban egy tompa, fémes csörrenés követte, mintha egy vaskos alkatrész esett volna le a fülke padlójára.
– Úgy tűnik, a pergamenek nemcsak nehezek, de mozgékonyak is – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal.
Laurent közelebb lépett a fülkéhez, és megtorpant. A küszöb alatt egy apró, csiszolt sárgaréz fogaskerék gurult ki a folyosó sötétkék szőnyegére.
– Ez aligha egy adásvételi szerződés darabja, uram – suttogta a kalauz, miközben óvatosan felvette a fényes fémkereket.
– Valóban nem – bólintott Vaneau. – Ez egy szerkezet finomművű alkatrésze. És ha nem tévedek, a fiatalember bőrmappája nem megőrizni próbál valamit, hanem elrejtve tartani a külvilág elől.