95/8. A feloldó kulcs nyoma — Árnyak a folyosó végén

– Aki a kulcsot őrzi – tűnődött el Vaneau, miközben a kis hengert a lámpa fénye felé fordította –, bizonyára nem szándékozik nyíltan a segítségünkre sietni. A feloldó rács nélkül e koordináták csupán értelmetlen számsorok egy meglehetősen drága selyempapíron.
– Bocsásson meg, uram – szólalt meg a sötétkék kabátos utas, s hangjában máris némi megkönnyebbülés bujkált –, de ha jól sejtem, ezzel tisztázódtam? Én valóban csupán gyanútlan megbízott voltam!
– Megnyugtató a jóhiszeműsége – jegyezte meg Vaneau szárazon –, ám a vasúti kocsiban nem a puszta szándék, hanem a csomag tartalma határozza meg a kalauz figyelmét. Laurent, mit tudunk a nyolcas fülke szürke köpenyes bérlőjéről?
A kalauz felvonta a szemöldökét, s óvatosan a folyosó sötétebb vége felé pillantott.
– A férfi Auberoche-ban szállt fel, közvetlenül Önök után. Egyetlen keskeny, lakkozott fadobozt vitt magával, és kifejezetten kérte, hogy ne zavarják.
– A csendes utasok a legfigyelemreméltóbbak – mosolyodott el a fődetektív, s lassan megindult a szőnyeggel borított folyosón. – Különösen azok, akiknek a csomagja ritmikus, fémes kattogást bocsát ki, valahányszor a vonat áthalad egy váltón.
A fiatal fátyolos hölgy megszorította a retiküljét, és félénken Vaneau nyomába szegődött. A nyolcas fülke ajtaja előtt megállva valóban halk, ütemes neszezést lehetett hallani – mintha egy apró finommechanikai szerkezet próbálna rejtvényt fejteni a sötétben.